Az Android-alapú készülékek egyik legnagyobb problémája a frissítések lassú érkezése lehet, hiszen míg az iOS és Windows Phone platformok új változatai néhány héttel a premier után minden kompatibilis modellre elérhetővé válnak, addig a Google operációs rendszerének újabb kiadásaira bizony sok esetben hosszú hónapokat is várni kell. Feltéve persze, hogy egyáltalán kiadásra kerül. Az Optimus LTE, LTE Tag és Vu tulajdonosok számára azonban jó hír lehet, hogy az LG végül megemberelte magát és az eredetileg beharangozottnál korábban, már június 4-étől megkezdi az Android 4.0 Ince Cream Sandwich frissítések leszállítását, melyhez természetesen a saját kezelőfelület legfrissebb változata is elkészült. A korábbi Optimus modellek vásárlói akár a harmadik negyedévig is várhatnak a hivatalos rendszerfrissítés érkezéséig.
Azóta történt
-
LG Optimus 2X – ICS alapokon
Dél-Koreában debütált a piac első kétmagos okostelefonjának Android 4.0 Ice Cream Sandwich frissítése.
Hír 84
Előzmények
-
MWC2012: az LG elmondta, hogy miért lassúak az ICS-frissítések
Idei barcelonai utunk legérdekesebb interjúja az LG kommunikációs igazgatójával, aki talán az iparág legőszintébb embere.
Hír 110
-
LG: ICS frissítések a második negyedévtől
Az első negyedév során biztosan nem kap Android 4.0 Ice Cream Sandwich frissítést a kisebbik dél-koreai gyártó idei termékpalettája.
Hír 50
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Android játékok topikja
- Külső merevlemezek - USB, eSATA, FireWire HDD
- A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Politika
- Diablo IV
- eFootball
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- Videós, mozgóképes topik
- További aktív témák...