Az iOS 5 fejlesztői béta változataiban már hosszabb ideje elérhető az alant is látható új virtuális QWERTY billentyűzet, ahol az alsó sorban egy mikrofon ikonnal ellátott gomb is helyet kapott. Az új vezérlőelem minden bizonnyal a diktálási funkció aktiválására lesz hivatott, habár a pontos működéséről egyelőre nincs információ. Az Apple és Nuance együttműködési megállapodása révén nyilván az sem lehet kérdés, hogy az iOS platform tervezett beszédfelismerő megoldásai mögött mely cég állhat, ám a rendszer működéséhez szükséges kódrészek hiányában az operációs rendszer új funkciója egyelőre nem érhető el. A Nuance fejlett hangfelismerő megoldása néhány App Store alkalmazásban már jelenleg is elérhető, melyek közül a „Target” is legutoljára tavaly novemberben került frissítésre, vagyis ahhoz képest is komoly változásokra lehet számítani. Az iOS 5 várhatóan ezen a héten éri el végleges változatát, melyet követően október 4-én teljes pompájában is leleplezésre kerül.
Ilyen lehet az iOS 5 Nuance integrációja
- Írta: (An)Dante
- Forrás: The Next Web
- Kapcsolódó cégek:
- Apple
Azóta történt
-
Nuance beszédfelismerés WP7 mobilokra
Mostantól Windows Phone alkalmazásokba is könnyedén integrálható a Nuance fejlett hangfelismerése.
Hír 8
-
Siri – az intelligens személyi asszisztens
Az iPhone 4S személyi asszisztense komplex kérdések megválaszolására és műveletek végrehajtására is képes.
Hír 73
-
Nuance kezében a Vlingo
A hangalapú szolgáltatások piacának további bővülésére készül a Nuance.
Hír 6
Előzmények
-
iPhone 5 – 16 és 32 GB-os változatban
A Vodafone brit oldala szerint az iPhone 5 is 16 és 32 GB belső memóriával érkezik.
Hír 73
-
iOS 5: Gépelés helyett tollbamondás?
Az iOS 5 fejlesztői béta változata leplezte le a virtuális QWERTY gombsorba integrált mikrofon alakú vezérlőgombot.
Hír 104
-
iPhone és iOS fejlődéstörténet
Frissítve: Mik voltak az egyes iPhone modellek újításai? Mik az egyes szoftververziók új funkció és merre tart a fejlesztés? Válaszolunk.
Elemzés 191
Hirdetés
Percről percre
it AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
ph A belépő szintet képviselő OLED759 a Titan OS nevű rendszert használja.
Master Detective Archives: Rain Code - Rövid előzetesen az új kiadás
gp A korábban Switch-re megjelent játék a nyáron újabb platformokra is ellátogat.