A MyNokiaBlog állítása szerint az alábbi képen az RM-742 „Lauta” belső néven fejlesztett MeeGo/Harmattan mobil véglegeshez közeli változata látható, mely az Nseries N9 közvetlen utódja lehetett volna. A teljes QWERTY gombsorral szerelt csúszkamobil technikai fronton mindenben megegyezett elődjével és tavaly decemberre már végleges formát is öltött, ám az utolsó pillanatban mégis törlésre került. A Windows Phone mellett elkötelezett gyártó valószínűleg nem akart túlságosan erős konkurenciát állítani a Lumia sorozatának, de emellett a nehéz pénzügyi helyzetben lévő gyarló költség lefaragási törekvései is komoly szerepet játszhattak. A teljes billentyűzettel szerelt Linux mobil az üzleti felhasználók számára valószínűleg vonzó ajánlat lett volna, ám a Nokia végül ehelyett csupán az N950 fejlesztői prototípust adta kit a nyílt forrású projektek egyik záróakkordjaként.
Azóta történt
-
Sailfish OS – a MeeGo Linux utódja
A Jolla novemberben mutatja be a Nokia N9 szellemi örökségét továbbvivő operációs rendszerét és készülékét.
Hír 23
-
Tesztüzemben a Nokia internettáblája?
Pletykák szerint a Microsoft a finn gyártó Windows RT táblagépét használja az ARM alkalmazások belső tesztelésére.
Hír 18
-
Új vezető a Jolla élén
A fejlesztések felgyorsítása érdekében átszervezte új vezérigazgató került a Jolla élére.
Hír 38
Előzmények
-
Ilyen lett volna: RM-581 „Columbus”
Lencsevégre kapták a finn gyártó fotózásra kiélezett MeeGo/Harmattan készülékét, mely helyett végül a Nokia N8 került piacra.
Hír 21
-
Jolla – MeeGo és Jelly Bean alkalmazásokkal
A Nokia távozó mérnökei és a MeeGo közösség veteránjai által létrehozott Jolla Android támogatással szeretné még vonzóbbá tenni a platformját.
Hír 22
-
Mobilos kamerák egymás ellen
Összeszedtük a jelenlegi mezőny legismertebb és legjobb kamerás okostelefonjait, hogy összemérjük produkcióikat. Óriásteszt következik.
Teszt 420
-
Nokia 808 PureView - kamerás béta
A legkomolyabb kamerás telefon, ami csak létezik, ám egyelőre egy tetszhalott platformon él csupán. A PureView technológia előtt viszont le a kalappal.
Teszt 13570
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.