Már korábban is hallani lehetett Android operációs rendszerrel szerelt Intel x86 alapú készülékekről, ám a Pekingben megrendezett Intel Developer Forum alkalmával a chipgyártó hivatalosan is bemutatta a rendszer Atom processzorra átültetett változatát, vagyis a Moorestown mag hivatalosan is Android kompatibilis lett. A gyártó reményei szerint a jövőben egyre több internettábla és felsőkategóriás okostelefon használ majd Atom processzort, melyhez a MeeGo Linux mellett mostantól az Android platform optimizált változata is rendelkezésre áll. Egyelőre nem tudni, hogy a gyártók mennyire kívánnak majd élni a lehetőséggel, hiszen az ARM Cortex-A8 és Cortex-A9 alapú processzorok lényegesen kisebb fogyasztás és alacsonyabb ár mellett is hasonló számítási teljesítménnyel kecsegtetnek, ráadásul az Intel Atom x86 kompatbilitása az Android platform esetén teljesen felesleges is.
Azóta történt
-
Az Intel bemutatta a MeeGo 1.0 platformot
Az amerikai chipgyártó számos különböző eszközön mutatta be a MeeGo Linux platform első változatát.
Hír 2
-
Sharp IS01: Android alapú netbook
Android alapú, 5 hüvelykes kapacitív multitouch érintőkijelzővel szerelt mini netbookot mutatott be a Sharp.
Hír 22
-
Az Infineon mobil részlegére vágyik az Intel
A Financial Times értesülései szerint az Infineon mobil részlegének felvásárlását tervezi az Intel.
Hír 0
-
Aava Virta: Android és Moorestown alapokon
Elsősorban fejlesztők számára készült az Intel Moorestown alapú Atom processzorral szerelt Aava Virta referenciadizájn.
Hír 8
Előzmények
-
Intel SENS: Moorestown és szenzorok
Az Intel SENS alapú mobilok hatalmas érintőkijelzőt, Moorestown processzort és számos szenzort fognak felvonultatni.
Hír 3
-
Moorestown alapú OpenPeak internettábla érkezett
Intel Moorestown processzorral és hét hüvelykes kapacitív multitouch érintőkijelzővel szerelt internettáblát mutatott be az OpenPeak.
Hír 7
-
LG GW990: 4,8 hüvelykes érintőkijelzővel
A kisebbik dél-koreai gyártó mutatta be a világ első Intel Moorestown alapú készülékét.
Hír 40
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.