Az iPad mini mellett az Apple tegnap a nagyobbik táblagépét is frissítette, vagyis az alig fél éves pályafutása után nemes egyszerűséggel lecserélésre került az új iPad. A lépés persze maximálisan érthető, hiszen a Lightning csatlakozóra való lehető leggyorsabb átállás miatt valamennyi terméket célszerű frissíteni, de természetesen jelen esetben csupán apró ráncfelvarrásról lehet csak beszélni. A legfontosabb változás a kétszeres számítási és grafikai sebességgel kecsegtető Apple A6 processzor használata lehet, mely mellett az előlapi 720p kamera is fontos újításnak tűnik. Ezt leszámítva szinte minden változatlan maradt, vagyis a 241,2 x 185,7 x 9,4 milliméteres és 662 grammos iPad 4 2048 x 1536 képpontos retina kijelzőt, 5 megapixeles hátoldali kamerát, kétnormás WLAN és Bluetooth 4.0 modult, opcionális LTE / HSPA+ modemet, opcionális GPS modult, valamint 10 órányi üzemidőt biztosító 11 560 mAh kapacitású akkumulátort kapott-
Azóta történt
-
Online rádión dolgozik az Apple
Pletykák szerint a jövő év elején debütál az iTunes rádiószerű streaming zenei szolgáltatásai.
Hír 18
-
iPad mini és 4 – túl a 3 millión
A piaci premier első hétvégéjén több mint hárommillió táblagépet értékesített az Apple.
Hír 50
-
Továbbra is az iPad uralja a piacot
Az Android-alapú készülékek áradata ellenére továbbra is az Apple uralja a táblagépek piacát.
Hír 142
-
Hivatalos YouTube kliens iPhone 5-re
A Google frissítette YouTube kliensszoftverét, mely mostantól iPhone 5 és iPad modellekre is elérhetővé vált.
Hír 32
Előzmények
-
Élőben az Apple sajtótájékoztatójáról
A negyedik generációs iPad mellett az iPad mini is bemutatkozott San Joséban.
Helyszíni riport 389
-
Fotón az iPad 4 első komponense
Az Apple beszállítói már a jövőre érkező iPad táblagép komponenseinek próbagyártását is megkezdték.
Hír 65
-
iPad mini – 4:3-as kijelzővel
Az állítólagos komponensek felbukkanásával egyre biztosabbra vehető, hogy nem HD képarányú kijelzővel érkezik az Apple kisebbik táblagépe.
Hír 105
-
iPad mini – október 23-án?
Pletykának szerint néhány nappal a Windows 8 operációs rendszer premierje előtt mutatja be az Apple a kisebb és olcsóbb táblagépét.
Hír 43
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it Ilya Sutskever nem csak az OpenAI társalapítója, a vezető tudósa is volt – most távozik a ChatGPT fejlesztőjétől.
it Vizsgálatot indított az USA közlekedésbiztonsági hatósága a Waymo robotautók váratlan viselkedése miatt.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
Dobozos verziót kapnak az IGP nélküli AMD Ryzenek
ph A 8000F-es sorozat ezzel bárki számára beszerezhetővé vált.
Vigor - Alig egy nap múlva PC-n is elérhető lesz a korai kiadás
gp Néhány év késéssel újabb platformra is megkapjuk a játék early access változatát.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Gitáros topic
- 242 millió dolláros szabadalomsértési ügybe keveredett a Microsoft Cortanája
- Politika
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Milyen alaplapot vegyek?
- EA Sports WRC '23
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Láncfűrész topik
- További aktív témák...