Már az első iPad megjelenését követően szárnyra kaptak olyan pletykák, melyek szerint az Apple egy kisebb és olcsóbb táblagéppel is készül, ám ebből ezidáig épp úgy nem vált valóra semmi, mint ahogy 3G modemmel szerelt iPod Touch és nagyobb megjelenítővel szerelt iPhone sem született. A kínai NetEase állítása szerint azonban idén egészen más lesz a helyzet, ugyanis az Apple az olcsó táblagép segítségével a túlságosan is veszélyesnek tűnő Windows 8 platform premierjéről szeretné elvonni a figyelmet, hiszen a Microsoft ősszel érkező operációs rendszere a telefonok, táblagépek és számítógépek között is kényelmes átjárást teremthet. Pletykák szerint az Apple éppen ezért egy nettó 249 és 299 dollár közötti árfekvésű iPad mini bevetését tervezi, mely a korábbi iPhone modellek képpontsűrűségével azonos 7,85 hüvelykes, 1024x768 képpontos megjelenítő köré épülhet, vagyis a korábbi iPad alkalmazásokkal való kompatibilitás is megoldott marad. A kínai forrás szerint az őszi premierre 6 millió iPad mini készülék leszállítását kérte beszállítóitól az amerikai óriás.
Azóta történt
-
Microsoft és Intel az iPad ellen
Az Intel és a Microsoft a jövő év közepére ötven százalék alá akarja leszorítani az iPad piaci részesedését.
Hír 72
-
Windows 8 – szülői felügyelettel
Teljes körű családi felügyeleti megoldásokkal érkezik a Microsoft új számítógépes és táblagépes operációs rendszere.
Hír 32
-
Microsoft Surface – ARM és Intel alapokon is
Windows 8 alapokon nyugvó, ARM és Intel processzorral szerelt saját táblagépeket mutatott be a Microsoft.
Hír 110
-
Idén debütálhat az iPad mini?
Az Apple beszállítói szerint a kisebb fizikai méretű iOS táblagép sorozatgyártása szeptemberben veheti kezdetét.
Hír 64
Előzmények
-
Az új iPad - nem kellett jósnak lennünk
Megérkezett az új iPad, melyet a kereshetőség miatt a neten mindenki iPad 3-nak fog hívni. A kijelzője elképesztő, processzora nem változott. Alapvetően papírforma.
Teszt 8799
-
Apple iPad 2 - mint a kortárs művészet
Az Apple második generációs táblagépe vékonyabb és erősebb lett, ráadásul kamerát is kapott. Forradalom nem történt.
Teszt 5272
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it Ilya Sutskever nem csak az OpenAI társalapítója, a vezető tudósa is volt – most távozik a ChatGPT fejlesztőjétől.
it Vizsgálatot indított az USA közlekedésbiztonsági hatósága a Waymo robotautók váratlan viselkedése miatt.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
gp A teljes játék novemberben érkezik, az előrendelések már elindultak.
Yakuzás játékkal teszi vonzóbbá VGA-it az ASUS
ph A GeForce és a Radeon megoldásokhoz is elérhető a promóció.
Az ASRock kicsit megnyirbálta az egyik R-DIMM-es alaplapját
ph Az inteles deszka egyebek mellett szakít a Thunderbolt 4-gyel, a Wi-Fi 6E-vel, az egyik übergyors LAN-nal és a fixált I/O pajzzsal.
30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
ph Az egyik HAMR, a másik MAMR technológiával éri el a komoly tárkapacitást.
Jövő év őszén jön a Mortal Kombat mozifilm folytatása
gp A folytatásban felbukkan végre Johnny Cage is, akit Karl Urban alakít majd.
Dobozos verziót kapnak az IGP nélküli AMD Ryzenek
ph A 8000F-es sorozat ezzel bárki számára beszerezhetővé vált.
Vigor - Alig egy nap múlva PC-n is elérhető lesz a korai kiadás
gp Néhány év késéssel újabb platformra is megkapjuk a játék early access változatát.