Az iPad Air november első napjára kitűzött előrendelési dátuma közvetlenül a készülék leleplezésekor bejelentésre került, ám az új iPad Mini kapcsán a kaliforniai gyártó továbbra sem tudott egzakt dátumot megadni. Tim Cook egy interjú során aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kezdeti készletek nem tudják majd kielégíteni a vásárlói igényeket, most pedig a DigiTimes beszámolójából kiderült, hogy az ultra magas felbontésú Sharp megjelenítők alacsony kihozatala áll a dolog hátterében. A retina kijelzős iPad mini kijelzőinek 60 százalékát az LG, 40 százalékát pedig a Sharp szállítja majd, mivel az AU Optronics és az Innolux elvesztették a tendert. Az Apple egyelőre hivatalosan nem nevezte meg a bevezetés késleltetésének okát.
Azóta történt
-
Csendben debütált az új iPad mini
A készlethiányok miatt előkészítő marketinghadjárat nélkül került a boltok polcaira az Apple kisebbik táblagépének frissített változata.
Hír 28
-
Jövőre debütál a Mebius Pad
Januártól lesz kapható Japánban a Sharp tízhüvelykes QHD IGZO kijelzővel és Intel Bay Trail processzorral felvértezett Windows 8.1 internettáblája.
Hír 17
Előzmények
-
Élő közvetítés: Apple Special Event (2013. október)
Az amerikai vállalat a várakozások szerint ma rántja le a leplet az új generációs iPad és MacBook készülékekről. Élő közvetítés.
Élő közvetítés 268
-
Érkezik az új iPad sorozat
Október 22-én mutatja be internettábla sorozatának legújabb tagjait az Apple.
Hír 32
-
Arany színben pózolt az iPad 5 és a mini 2
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az iPhone 5s-sel együtt debütáló arany színű festés az új iPad szériánál is választható lesz.
Hír 31
-
iPad Mini 2 – arany színben is?
Több árnyalatban is elérhető lesz az Apple kisebbik táblagépének második kiadása.
Hír 40
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it 2050-ig 35-50 százalékkal kell fokozni Japán áramtermelését, méghozzá az AI és a chipgyárak növekvő igényei miatt.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Ingyenes az Epic Store-ban a Dragon Age: Inquisition – Game of the Year Edition
gp A fullos kiadás tartalmazza az alapjáték mellett az összes nagy DLC-t is.
Az AI felé fordul az IKEA is
ph A vállalat a magyar felhasználókat is megcélozza az IKEA Kreativ nevű, mesterséges intelligencia technológiát is használó szolgáltatásával.
PlayStationre és Xbox-ra tart a Horizon Chase 2
gp A folytatás a tervek szerint május végén debütál az újabb platformokon.
Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
ph Az Omdia piackutató cég elemzései szerint a tavalyi iszonyú jó év volt az OLED monitorok számára.
Már a Patriot is jegyezhet MPOWER szériás DDR5 RAM-okat
ph Az MSI visszatérő termékcsaládjába illeszkedő készletek kétféle kapacitással érkeznek, három sebességszintre.
Fizetős formában tér vissza a Wayfinder
gp A készítők átdolgozzák a korábbi free-to-play játékot, az új korai kiadás júniusban érkezik.
Ismét késik az Enotria: The Last Song
gp Augusztus helyett szeptember közepén kapjuk meg a régóta készülő alkotást.