Tizenöt hónappal az iPhone 4 piaci premierje után debütált az Apple telefonjának ráncfelvarrt változata, mely első ránézésre szinte semmit sem változott, ám a GSM és CDMA kiadások egyesítésével a belsőt komoly átalakuláson esett át. Úgy tűnik azonban, hogy a hosszasan elhúzódó fejlesztések ellenére sem tudott az amerikai gyártó hibátlan megoldást letenni az asztalra, hiszen az iOS 5 az üzemidő drasztikus csökkenése mellett a WLAN hálózatok elérését is megnehezítette, melyre a vezetékes headset használta esetén tapasztalható hanghibák és a SIM kártyák véletlenszerű elutasítása is rátesz egy lapáttal. Az Übergizmo állítása szerint egyre több iPhone 4S tulajdonos panaszkodik arra, hogy készüléke gyakran „hibás SIM” üzenettel utasítja el a szolgáltatói hálózat elérést, mely mellett az első javítócsomag sem feltétlenül jelent gyógyírt a korábbi hibákra. Az Apple egyelőre hivatalosan nem foglalt állást a hanghibákkal és a SIM-kezelési nehézségekkel kapcsolatban, de a WLAN hálózatok véletlenszerű eldobására és az akkumulátor vártnál gyorsabb merülésére rövidesen újabb javítócsomag érkezik.
Azóta történt
-
Az iOS 5.1 sem gyógyír a készenléti időre
A fejlesztők számára már elérhető iOS 5.1 sem javítja minden esetben az üzemidővel kapcsolatos problémákat.
Hír 86
-
SIM hibákra is gyógyír az iOS 5.0.1
Az Apple terméktámogatás oldala szerint az iPhone 4S SIM-felismerési hibáira is megoldást jelent a legújabb szoftverfrissítés.
Hír 7
Előzmények
-
Csökkentette iPhone 4S rendeléseit az Apple
A DigiTimes szerint a vártnál gyengébb kereslet miatt mérsékelte iPhone 4S rendeléseit az Apple.
Hír 70
-
iPhone 4S – üzemidő és hangminőség problémák
Zavaróan visszhangzó hívásokra és erősen csökkenő üzemidőre panaszkodnak az iPhone 4S felhasználók.
Hír 171
-
Apple iPhone 4S - az amerikai pajtásod
Kellemes szolgáltatásokat hozott az új iPhone, de alapvetően ugyanaz maradt, mint elődje. Ettől függetlenül vinni fogják, mint a cukrot.
Teszt 18323
-
Elérhető az iOS 5 frissítés
Az iMessage és iCloud szolgáltatások premierjével együtt vált elérhetővé korábbi modellekre is az iOS 5.
Hír 60
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Windows 11
- A tüntetések ellenére is bővítheti német gyárát a Tesla
- Kerékpárosok, bringások ide!
- AMD CPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Vicces képek
- Azonnali informatikai kérdések órája
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- MILC felhasználók szakmai topikja
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- További aktív témák...