Hirdetés

iPhone szerviz blog: Válogatás az extrém javításokból

A blogbejegyzést az iPhoneSzervizBuda csapata írta.

Szervizünk életében nap mint nap megfordulnak érdekes módon károsodott iPhone-ok és iPadek. Hozzá vagyunk szokva az extrém kihívásokhoz és a még különösebb sztorikhoz a sérülések okozóiról, de az alábbi esetek még sokat látott szervizeseket is meglepte.

Lakástűzben sérült iPhone 5

Ügyfelünk elmondása szerint a készüléke lakástűz következtében megégett és oltás közben még vizet is kapott, tehát két olyan sérülést is szenvedett, melyek külön-külön is végzetesek lehettek volna.


[+]

Külső sérülések: Bár a vázon nem sok dolog látszott, a kijelző belülről teljesen leolvadt a hő hatására.


[+]

Belső sérülések: A készülék belső szerkezete az oltás során beszivárgó folyadék miatt teljesen szét volt rohadva, ráadásul a tűz melege miatt az oxidációs folyamatok felgyorsultak, volt ahol a készülék „csak” rozsdás volt, helyenként viszont már teljesen elrohadt. Az iPhone állapotát figyelembe véve első ránézésre nem gondoltuk volna, hogy még életet lehet lehelni bele, de a szétszedést követően az alaplapi panel egy ultrahangos tisztítás után egészen jó állapotba került. A műanyag csatlakozók ugyan a hő hatására leolvadtak, így azokat ki kellett cserélni, de ezt leszámítva az alaplap a körülményekhez képest jó állapotban élte túl az eseményeket. A tisztítást követően és a szükséges forrasztások után cserealkatrészekkel leteszteltük a készüléket és az alaplap működött. Az alaplapon kívül azonban gyakorlatilag minden más alkatrészt cserélnünk kellett, például a házat, szalagkábeleket, hangszórót, kijelzőt stb. A beavatkozás sikerét ügyfelünk nagyra értékelte, mert még így is kevesebbe került neki, mint ha új készüléket kellett volna vennie, és ami minden pénzt megért az az, hogy megmaradtak az adatai, mert a káresemény előtt nem volt ideje biztonsági mentést csinálni.

10 hónapig a kerti fenyőfa alatt az iPhone 4

Ügyfelünk egy kerti parti alkalmával az udvaron álló fenyőfa alatti asztalon hagyta a telefont, de később már nem találták meg. Már le is mondott az iPhone 4-ről, de a pár héttel ezelőtti vihar közben villám csapott a fenyőfába, amit emiatt ki kellett vágni és kivágás közben megtalálták a készüléket. Az iPhone-ból kinyert adatok alapján az utolsó képek, amik az ominózus kerti buliról készültek, 2014. februári keltezésűek, tehát a telefon azóta a kertben hevert.


[+]

Külső sérülések: A készülék sáros volt.


[+]

Belső sérülések: Az iPhone 4 belső szerkezetében föld, sár és rozsda volt fellelhető, ami nem is csoda, ha azt vesszük, hogy hónapokig a földben volt. A dolog pikantériája, hogy egy alapos takarítás után tesztalkatrészekkel rögtön működésre bírtuk az iPhone-t, tehát sok dolgot nem kellett cserélni ahhoz, hogy újra működjön. Amit kicseréltünk: akkumulátor csatlakozó forrasztása a korrózió miatt, hangszóró a kosz/sár miatt (a hangszóró működött, csak nagyon torzított), illetve beázás miatt a kijelzőt. Ügyfelünk szerencséje az volt, hogy a készülék előbb lemerült, mint hogy vizet kapott volna, mert fordított esetben nem biztos, hogy túlélte volna. További érdekesség, hogy ha nem állt volna fenn zárlatveszély, az akkumulátort nem feltétlenül kellett volna kicserélni, mert feltöltés után teljesen jól működött; a biztonság kedvéért azért azt is kicseréltük.

A repülő iPhone 5 – az Eiffel-toronyból kiesett készülék esete

Ügyfelünk éppen nászúton járt a párjával, amikor is az Eiffel-torony középső kilátójából szerettet volna fényképet készíteni iPhone 5 készülékével, de a mozdulatsor rosszul sült el és a készülék kiesett a toronyból.


[+]

Külső sérülések: A zuhanás következményében az iPhone házának felső része teljesen leszakadt, a kijelző teljesen elvált a háztól és szilánkosra tört.


[+]

Belső sérülések: Az alaplapi panel felső része (ahol a GPS antenna van) letört, a felső szalagkábel is kiszakadt, a panelről a touch és az LCD csatlakozó is teljesen leszakadt, az előlapi kamera összetört a szalagkábele elszakadt, a hátlapi kamera pedig kiszakadt a házból és nem is sikerült megtalálni. A fenti két esethez hasonlóan itt is meglepetés ért minket, hiszen az alaplapi panel a leszakadt alkatrészeket és modulokat leszámítva egészen jó állapotú volt, ami egy ilyen ütődés után a csodával határos, mert az iPhone 5 alaplapi panelja többrétegű, de összesen nincs 1 milliméter vastag sem, ezért a rétegek gyakran repednek meg sokkal kisebb leejtés következményében is. Az alkatrészek (elő- és hátlapi kamera, szalagkábelek, ház, kijelző) pótlása után az iPhone 5-öt működőképes állapotba hoztuk, újra teljes értékű lett a telefon. Ügyfelünk első körben azt szerette volna, hogy ha a készüléket nem is tudjuk megmenteni, az adatokat mentsük le, mert érthető módon szerették volna megőrizni nászutas fotóikat. Miután elvégeztük a szükséges diagnosztikát, és kiderült, hogy a készülék menthető, ügyfelünk már kérte a javítást is.

Kalapács vs. iPad

Az iPadet egy férfi hozta be szervizünkbe, a sérülés keletkezését nem akarta részletezni, de röviden a lényeg, hogy a kedvese olyat látott a készüléken, amit nem kellett volna, így kalapáccsal szisztematikusan elpusztította az iPad-et.


[+]

Az iPad érintőüvege és LCD-kijelzője teljesen tönkrement, a home gomb kiszakadt, belsejét tekintve viszont semmi kár nem keletkezett, az alaplap és minden más sértetlen maradt.

Azóta történt

Előzmények