Nem csak az ár/érték arány stimmelt tavaly a OnePlus 3-mal és a 3T-vel: a vegytiszta Androidhoz közelálló mobilok sok hibáját orvosolták apró szoftvercsomagokkal, 2016 legvégén pedig befutott a 7.0-s Android frissítés. Az ígéretek szerint a jelenleg 7.1.1-en álló szoftverváltozat a két készüléken hamarosan 8.0 Oreóra frissül, és a publikus közösségi béta változat ide kattintva máris kipróbálható. Érdemes megjegyezni, hogy első oreós bétaként a vállalkozó kedvűek biztosan belefutnak majd hibákba, hiszen részben ezeket hivatott orvosolni a nyílt tesztelés, ami remélhetőleg stabil rendszer közzétételével zárul majd, nem kizárt, hogy még 2017-ben.
Elérhető az első publikus Oreo béta a OnePlus két tavalyi modelljére [+]
A 8.0-s Androiddal elérhető lesz a kép a képben mód, az automatikus űrlapkitöltés, az okos szövegkijelölés, az átszabott beállítások és az értesítési pöttyök a főoldalon. Korai szoftvercsomag lévén az ujjlenyomat-olvasó, az NFC és a Bluetooth oldaláról lehetnek problémák, illetve potenciálisan a harmadik féltől származó alkalmazások is leállhatnak. A béta program hamarosan a OnePlus 5-re is elérhető lehet, és természetesen az idei (egyik?) csúcskészülékre is készül az oreós frissítés. A OnePlus azt is bejelentette, hogy változtatnak a felhasználói élmény visszajelzése során a személyes adatok gyűjtésén.