A Huawei szénája annyira jól áll, hogy a harmadik negyedévben akár felállhatnak a dobogó második fokára, megelőzve az Apple-t a leszállított okostelefonok számában. Ez részben a remek ajánlatoknak, részben pedig ezen ajánlatok elképesztően széleskörű palettájának köszönhető, és a tavalyi Huawei P9 nem kis szerepet vállalt a márkanév népszerűsítésében. Nem véletlen, hogy bár már megjelent a P10, sőt: a P10 Lite is, azért piacra került a P9 Lite (2017), most pedig újabb taggal bővült a 2016-os számozású família: íme, a P9 Lite Mini, ami egyébként kísértetiesen hasonlít a Huawei Enjoy 7-re.
Hiába a kicsinyítő jelző, a képátló nem 4-essel kezdődik: egy 5"-es masináról van szó, 720 x 1280 pixeles IPS panellel, amely 8,05 milliméteres fémházban pihen. Az automatikus fényerőállítás mellett kékfényszűrő is elérhető. 2017-es ajánlat lévén a P9 Lite Mini 7.0-s Androiddal és 5.1-es EMUI felülettel startolt el, a biztonságból hátlapi ujjlenyomat-olvasó is kiveszi a részét, amely fél másodperc alatt azonosít. A Huawei Blog információi szerint a gépházban a négymagos Snadragon 425 dolgozik (ahogyan az Enjoy 7-ben is), 2/16 GB-os RAM/tárhely kiosztásban, microSD kártya bővítéssel. A kamerák 5 és 13 megapixelesek.
A P9 Lite Mini a Huawei Enjoy 7 (fent) átnevezett változatának tűnik [+]
A P9 Lite Mini augusztus végétől lesz elérhető a kártyafüggetlen piacon, 59 990 forintos javasolt fogyasztói áron, fekete, arany és ezüst színekben, két SIM foglalattal, de néhány üzlet ennél pár ezer forinttal olcsóbban már most forgalmazza. A szolgáltatóknál ősszel fog a koránt sem apró, de azért az átlag tepsiknél kompaktabb P9 Lite Mini felbukkanni, egy SIM foglalattal. A tápellátást minden esetben 3020 mAh-s akkumulátor végzi, a gyártó másfél napos működést ígér egy töltésről.