Az Android 4.1 Jelly Bean tavaly júliusi bejelentésekor sokan arra számítottak, hogy a piacon lévő modellek zöme gyorsan megkaphatja majd frissítésként, hiszen a legfontosabb változtatások a motorháztető alatt történtek. Ennek ellenére a gyors térhódítás elmaradt, de a kezdeti stagnálást követően január végére már 12 százalékosra emelkedett a platform relatív piaci részesedése. Mindeközben tavaly novemberben útjára indult az Android 4.2 Jelly Bean változat is, mely egyelőre csupán a használatban lévő készülékek 1,4 százalékán teljesít szolgálatot, vagyis a 2.3 Gingerbread változat a maga 45 százalékos részesedésével továbbra is a legerősebb bázist jelenti. A helyét persze szépen lassan átveheti majd az Android 4.0 Ice Cream Sandwich, mely jelenleg az Android világ 29 százalékát uralja.
Azóta történt
-
Archos G9 – Jelly Bean nélkül
A lehetőségek feltárását követően az Archos végül mégsem teszi elérhetővé a G9 sorozat számára az Android 4.1 rendszerfrissítést.
Hír 10
-
Galaxy blog: Jelly Bean Galaxy Tab 2 7.0-ra
A Samsung hét hüvelykes táblagépére is megérkezett a 4.1.2-es frissítés.
Blogbejegyzés 33
-
Intel – Jelly Bean és Windows 8
Fejlesztők számára már elérhető az Android 4.2.2 Intel processzorokra szánt forráskódja, mely ráadásul másodlagos operációs rendszerként a Windows 8 futtatására is képes.
Hír 36
-
Galaxy Chat – Jelly Bean frissítéssel
Néhány régióban már elérhető a teljes QWERTY gombsorral szerelt Samsung készülék Android 4.1 frissítése.
Hír 33
Előzmények
-
Google Nexus 10 - az éleslátás mestere
A Google legújabb Nexus 10 névre hallgató táblagépe járt nálunk, mely brutális kijelzőfelbontással hívja fel magára a figyelmet.
Teszt 1179
-
Google Nexus 4 - a zselés álmok netovábbja
A negyedik generációs Nexus telefon már az LG-től érkezik, méghozzá gyönyörű külsővel és a jelenleg kapható legerősebb hardverrel.
Teszt 61536
-
Android fejlődéstörténet
Frissült az Android rendszer fejlődéstörténetéről szóló irományunk; a cikk immár a Jelly Beanben eszközölt változásokat is tartalmazza. Teljes áttekintés 2008-tól napjainkig.
Elemzés 280
-
Google I/O élő tudósítás - ilyen lesz az Android 4.1
Nemrég startolt el az idei Google I/O konferencia, melyet élőben követtünk. Terítéken a Jelly Bean, a Nexus 7, a Nexus Q és a Glass.
Helyszíni riport 272
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.