A tavaly október 19-én bemutatott Android 4.0 Ice Cream Sandwich operációs rendszer az elmúlt közel háromnegyed év során csupán a felhasználók 10 százalékához jutott el, mely jelentős részét az új vásárlások teszik ki. A frissítési nehézségek ellenére a Google nem halasztotta el az Android 4.1 Jelly Bean leleplezését sem, mely elsőként a saját égisze alatt forgalmazott Nexus 7 táblagép, illetve a Galaxy Nexus és Nexus S számára lesz elérhető. A The Verge megkeresésére az Acer, az ASUS és a HTC szóvivői egyelőre nem kívántak nyilatkozni a jelenlegi modellek frissítési lehetőségével kapcsolatban, míg az LG kapcsán csupán annyi derült ki, hogy egyelőre vizsgálják a jelenlegi modellek kompatibilitását. A Jelly Bean első ránézésre csak minimális ráncfelvarrásnak tűnik, ám ennek ellenére sem biztos, hogy teljesen triviális a korábbi modellek frissítése.
Jelly Bean – a gyártók hallgatnak
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
Azóta történt
-
Jelly Bean frissítésen dolgozik a Samsung
A világ legnagyobb gyártója elsőként kínál Android 4.1 Jelly Bean frissítést néhány meghatározott modellre.
Hír 80
-
Jelly Bean – szabadalomháború ellen
A Galaxy Nexus rövidesen ismét forgalomba kerülhet az Egyesült Államokban az Android 4.1 frissítésnek köszönhetően.
Hír 218
-
ZTE N880E – az első Jelly Bean modell?
A kínai ZTE műhelyében készül a piac első nem Nexus sorozathoz tartozó Android 4.1 alapokon nyugvó készüléke.
Hír 68
Előzmények
-
Android 4.1 – Flash nélkül
Az Adobe hivatalosan is megerősítette, hogy a Google új platformjához már nem készül Flash bővítmény.
Hír 124
-
Android 4.1 Jelly Bean – júliustól
Szélsebes felülettel, offline diktálás funkcióval, hangalapú kereséssel és kényelmesebb kamera kezelőfelülettel érkezik az Android 4.1 Jelly Bean.
Hír 160
-
Google I/O élő tudósítás - ilyen lesz az Android 4.1
Nemrég startolt el az idei Google I/O konferencia, melyet élőben követtünk. Terítéken a Jelly Bean, a Nexus 7, a Nexus Q és a Glass.
Helyszíni riport 272
-
Jelly Bean szobor a Googleplex kertjében
A Google I/O fejlesztői konferencia kezdete előtt formálisan is megerősítést nyert az új Android platform érkezése.
Hír 26
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Viccrovat
- Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Ukrajnai háború
- Házimozi belépő szinten
- További aktív témák...