A Galaxy Note utódjának bemutatását követően a Samsung két Windows Phone 8 alapokon nyugvó készülék leleplezésére készül, melyek közös jellemzője a 1,5 GHz-es Qualcomm Snapdragon S4 „Krait” processzor és a microSDHC bővítőhely jelenléte, mely révén végre sem a számítási kapacitásra, sem a bővíthetőségre nem lehet panasz. A „Marco” belső néven fejlesztett GT-I8370 az előzetes információk szerint a 350-450 eurós szegmensben landolhat, melyért cserébe 4 hüvelykes, 480x800 képpontos Super AMOLED kijelzőt, 8 GB belső memóriát, illetve 5 megapixeles fő és 1,9 megapixeles előlapi kamerát kínál majd, vagyis a jelenlegi Omnia sorozat megjelenítőjét viszi tovább. Az igazi előrelépés az „Odyssey”, vagyis az Omnia GT-I8750 kapcsán lesz megfigyelhető, mely 4,8 hüvelykes, 720x1280 képpontos megjelenítőt kapott, mely mellé Full HD videók rögzítésére alkalmas 8 megapixeles fő és 1,9 megapixeles előlapi kamerát, valamint 16 vagy 32 GB tovább bővíthető memóriát kínál 500 és 600 euró közötti áron.
Azóta történt
-
Unity3D motor Windows Phone 8-ra is
A Unite Technologies népszerű grafikus motorja a Microsoft telefonos és számítógépes operációs rendszerére is átültetésre kerül.
Hír 5
-
Samsung Ativ S – műanyag hátlappal
A dél-koreai gyártó első Windows Phone 8 mobiljának szálcsiszolt fémet idéző hátlapja valójában műanyagból készült.
Hír 87
Előzmények
-
WP blog: WP8-as pletykák
Megnéztük, a pletykák alapján mire számíthatunk a közelgő WP8-as bejelentések során.
Blogbejegyzés 35
-
Fotón az egyik WP8 mobil üveg előlapja
A három hét múlva kezdődő Nokia World rendezvény előtt már felbukkannak az első hírmorzsák a Windows Phone 8 készülékekről.
Hír 55
-
Windows Phone 7.8 – újabb részletek
A Nokia belő dokumentuma a Mango és Refresh modellek frissítéséről árul el újabb részleteket.
Hír 47
-
Windows Phone 8 – október elejétől
Várhatóan már október első hetében piacra kerülnek az első Windows Phone 8 alapokon nyugvó készülékek.
Hír 123
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Android szakmai topik
- Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Bestbuy játékok
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- EA Sports WRC '23
- Futás, futópályák
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- DIGI Mobil
- Motoros topic
- További aktív témák...