Pár héttel az Android fejlesztőkörnyezet hivatalos bemutatása után úgy tűnik, hogy a Motorola elérkezettnek látta az időt arra, hogy a platform köré épített készülékeit is leleplezze. Az amerikai gyártó Android operációs rendszere köré épített okostelefonjai szeptember 10-én San Franciscóban kerülnek bemutatásra, melyek között valószínűleg ott lesz majd a korábban kiszivárgott Sholes és Morrison is. Az esemény pontos forgatókönyve nem ismert és egyelőre arról sincs pontos információ, hogy pontosan hány modell leleplezésére készül a gyártó.
Azóta történt
-
Motorola Heron és Sawgrass: Törölve?
Az MKM Partners szerint az amerikai AT&T mégsem veszi fel kínálatába a Motorola Android alapú üdvöskéit, mivel azok túlságosan elavultak.
Hír 5
-
ENT ET-M43A: Android alapú internettábla
Android alapú internettábla prototípussal rukkolt elő az Eston Technology.
Hír 13
-
Android alapú Motorolák érkeznek
San Franciscóban ma mutatja be a Motorola az Android alapú készülékeit, de pár részlet már korábban napvilágot látott.
Hír 24
-
Motorola Cliq Android alapokon
A Motorola bemutatta 3,1 hüvelykes kijelzővel és 5 megapixeles kamerával szerelt Android alapú okostekefonját.
Hír 76
Előzmények
-
Motorola Sholes OMAP 3430 alapokon
Várhatóan a Motorola Sholes lesz az első OMAP 3 processzorra épülő Android alapú készülék.
Hír 8
-
Motorola Morrison részletek
Minden részletében ismertté vált az Android alapú Motorola Morrison technikai specifikációja.
Hír 24
-
Készül a Motorola Blur kezelőfelület
A Palm webOS megoldásához hasonló funkciókkal kecsegtet a Motorola hamarosan érkező Android kezelőfelülete.
Hír 26
-
Kamerák előtt a Motorola Sholes
Lencsevégre kapták a Motorola Android alapú, teljes QWERTY gombsorral szerelt érintőkijelzős modelljét.
Hír 17
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- BestBuy topik
- Mozilla Thunderbird
- Steam topic
- Dell notebook topic
- Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Ukrajnai háború
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...