Eddig lényegében semmit nem tudunk a Samsung fitneszkarkötőinek várható új generációjáról. A Mobile World Congressen halvány utalást sem tettek a Gear Fit és a Gear Fit 2 folytatásáról, vagy egyáltalán annak szándékáról, az Európai Szabadalmi Hivatalnál azonban nemrég bejegyezték a Gear Fit Pro nevet, valószínűleg nem csak úgy, a biztonság kedvéért, hogy majd valamire jó lesz. A SamMobile már termékkódot is tudni vél, az új kütyü SM-R365 modellszámon érkezhet.
Május 16-án és 17-én kerül megrendezésre a Tizen Fejlesztői Konferencia San Franciscóban, feltehetően ott már elárulnak valamit az új eszközökről, amennyiben tényleg készülnek ilyesmivel. Márpedig nem valószínű, hogy elhagynák az egyébként sikeres termékvonalat. Nem kizárt, hogy a három éve bemutatott, akkor még koncepciókészülék és platform, a Samsung Simband is integrálásra kerül az új eszközben.
A Simband lényegében egy alapkészülék, amelyet számos szenzorral szereltek fel, így képes mérni a testmérsékletet, a pulzust, vagy az oxigén-szintet. A SAMI (Samsung Multimodal Architecture Interaction) pedig a hozzá tartozó adatbázis, amely szintén nyitott a Simband alapú, vagy egyéb készülékek által küldött adatok számára, amely például alkalmazásfejlesztési célokat szolgálna, noha az itt tárolt adatok a felhasználó birtokában maradnak. A Samsung nyílt platformként mutatta be a koncepciót, azonban az elmúlt három évben nem történt előrelépés a technológia valós alkalmazásában.