Steve Ballmer, a cég elnök-vezérigazgatója a Windows Mobile 6.5 hivatalos bemutatása után a cég terveiről árult el részleteket. A mobil operációs rendszer egyre fontosabbá vált a cég életében, hiszen immáron az alkalmazottak 4 százaléka, közel kétezer fő dolgozik a termékhez kapcsolódó projekteken. A cégvezető ismét megerősítette, hogy a Microsoft továbbra sem tervezi saját telefon kiadását, hanem a licencelési rendszer elkötelezett híve marad. A Windows Mobile a Symbian és a RIM után a harmadik legnagyobb rendszer a piacon, de ennek ellenére sem kecsegtet komoly profittal, melyet extra szolgáltatások bevezetésével kíván a cég ellensúlyozni. Az okostelefonok piacának folyamatos bővülése és az online szolgáltatások iránti egyre nagyobb igény a szoftveróriás számára is azt jelenti, hogy a Windows Live és más online szolgáltatások integrálása kulcsfontosságú a rendszer sikerében. Ballmer elárulta, hogy a jövőre érkező Windows Mobile 7 és az azt követő újabb mobil rendszerek fejlesztése már egyre kevésbé válik szét az asztali operációs rendszer fejlesztésétől. A cégvezető szerint a két operációs rendszer tulajdonképpen ugyanazon projekt két oldala, vagyis a jövőben egyre több közös technológia és megoldás lesz a két platformban a böngészőtől a prezentációs felületen (Silverlight) át akár a kernelkomponensekig. A konvergencia nem csak a fejlesztési költségek lefaragásában segíthet, de az azonos megoldások alkalmazása a felhasználók számára is kényelmesebb, megszokottabb környezetet teremthet majd mind asztali számítógépeken, mind okostelefonokon.
Azóta történt
-
Videón az Internet Explorer Mobile 6
A Windows Mobile 6.5 átdolgozott böngészője immáron működés közben is megtekinthető.
Hír 6
-
Widget támogatással érkezik a WM 6.5
A Windows Mobile 6.5 nem csak online funkcióval, hanem alapértelmezett Widget támogatással is rendelkezik majd.
Hír 10
-
Windows Marketplace fejlesztői költségek
A Microsoft hamarosan debütáló online alkalmazásboltja a nyereségmegosztás mellett alkalmazásonkénti és éves kiadásokat is jelent.
Hír 0
-
Részletek a WM 6.5 Widget támogatásáról
A Windows Mobile 6.5 alatt futó Widgetek szinte teljesértékű alkalmazásként futhatnak.
Hír 7
Előzmények
-
MWC2009 - Microsoft bejelentések
A Microsoft bejelentette a Windows Mobile 6.5-öt és a My Phone szolgáltatást.
Hír 9
-
MWC2009: "Többé már nem csak egy elképzelés"
A második számú koreai gyártó bemutatta az új felhasználói felületét.
Hír 13
-
Jobb felbontású WM 6.5 képernyőképek
Az új Windows Mobile 6.5 kezelőfelülete az élsimítás miatt sokkal plasztikusabbnak tűnik.
Hír 56
-
Árulkodó WM 6.5 kijelzőkép
A Windows Mobile 6.5 kijelzőképen felbukkantak a Marketplace, Outlook Live és My Phone ikonok.
Hír 51
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- DIGI kábel TV
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Kerékpársportok
- Xbox Series X|S
- Formula-1
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Politika
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- További aktív témák...