A Microsoft hivatalos blog oldalán olvasható bejegyzés szerint a korábbi Windows Phone modellek vásárlói csak 2013 elején számíthatnak a júniusban beharangozott Windows Phone 7.8 frissítés érkezésére. Pontos dátumról ezúttal sem esett szó, csupán annyi derült ki, hogy a gyártókkal és szolgáltatokkal szorosan együttműködve folyik a rendszer tesztelése és elfogadása, mely az év elején „annyi modellre lesz elérhető amennyire csak lehet”. Tehát nem feltétlenül mindegyikre. A hosszabb lélegzetvételű cikkben a várható funkciók közül ismét megerősítést nyert az átméretezhető csempékből építkező új felület, a 20 menüszín, a frissített képernyőzár, mely immáron a Bing nap képét is automatikusan megjelenítheti. A Microsoft ismét megerősítette, hogy a Windows Phone 7.8-al még hosszabb tervei vannak az alsó árszegmensben és a fejlődő országok piacain, mely révén a felhasználói tábor is jelentősen megnőhet és ezzel együtt a fejlesztők számára továbbra is vonzó platform lehet. A jövőben számos új Windows Phone 7.8 alapokon nyugvó készülékre is számítani lehet, mely mellett rövidesen az Angry Birds Space és Angry Birds Star Wars átirata is rövidesen elkészül.
Azóta történt
-
Hosszabb videón a Windows Phone 7.8
Ezúttal egy Lumia 900 fedélzeten kapták lencsevégre a Microsoft előző telefonos platformjának frissítését.
Hír 17
-
Windows Phone 7.8 – újabb részletek
A Nokia vásárlói elégedettséget kutató kérdőíve leplezte le a korábbi modellekre szánt frissítés szolgáltatásait.
Hír 48
-
WP 7.8 frissítést ígért a Samsung
A dél-koreai gyártó Windows Phone 7.5 „Mango” alapokon nyugvó készülékeire rövidesen elérhető lesz a Microsoft szofverfrissítése.
Hír 36
-
Omnia W – internet megosztással
WiFi internet megosztást is hozni fog az Omnia W rövidesen érkező Windows Phone 7.8 rendszerfrissítése.
Hír 48
Előzmények
-
Videón a Lumia 510 új felülete
Kínában kapták lencsevégre az olcsó készüléken futó Windows Phone 7.8 operációs rendszert.
Hír 158
-
Windows Phone 7.8 – Lenses támogatással?
A Nokia termékfelelőse szerint a Windows Phone 8 Lense megoldása is elérhető lesz korábbi mobilokra.
Hír 25
-
Rövidesen érkezik a Windows Phone 7.8
Várhatóan még hosszú ideig piacon marad a Windows Phone 7 operációs rendszer, mely heteken belül megkapja a júniusban beharangozott frissítést.
Hír 32
-
Van élet a Windows Phone 7.8 után?
A Nokia belső dokumentumai szerint a korábbi Windows Phone modellekre további frissítések is várhatóak.
Hír 41
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Ukrajnai háború
- Futás, futópályák
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- XMLTV EPG letöltő progi
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Vezetékes FEJhallgatók
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...