Az újságok szalagcímeiért küzdő méregdrága „csúcsragadozók” mellett a Sony természetesen az eladások gerincét jelentő középső és alsó szegmensben is jelen van megoldásaival. A gyengébb komponensekből építkező olcsó mobilok felszereltsége a kiélezett piaci versenynek köszönhetően folyamatosan fejlődik ugyan, ám a vásárlók minden esetben kompromisszumot kell, hogy kössenek. Az EMSOne értesülései szerint a jövőre érkező Xperia E2 az LTE modemével a lehető legfürgébb adatelérés kielégítésére született, ám emellett csupán egy alapmodell lesz. A beszámoló szerint a frissített modell elődjéhez hasonlóan csupán 320 x 480 képpontos kijelzővel érkezik, melyhez az Android 4.4. KitKat rendszer alacsony erőforrásigényének köszönhetően alacsony számítási teljesítményű processzor tartozik majd. Az Xperia E2 külső vonásaiban sem sokban különbözik majd az alant látható kétkártyás elődjétől, ám ami ennél talán fontosabb, hogy a 4G száguldás ellenére drágább sem lesz annál.
Azóta történt
-
Xperia Z2 képernyőfotók érkeztek
Számos képen látható a Sony következő Z-sorozatú csúcsmodelljének frissített kezelőfelülete.
Hír 47
-
Előrendelhető az Xperia E1
Egy- és kétkártyás változatban is elérhető a Sony legerősebb hangszóróval felvértezett okostelefonja.
Hír 46
-
Készül az Xperia D5103
Négymagos processzorral és HD kijelzővel szerelt középkategóriás okostelefonnal bővíti kínálatát hamarosan a Sony.
Hír 34
Előzmények
-
Sony Xperia Z1 - vissza a kamerához
A japán gyártó az elmúlt pár évben nem feltétlenül kamatoztatta a képalkotással kapcsolatos teljes tudását mobiljaiban. Most is inkább elméletben teszik meg.
Teszt 7060
-
Xperia ZR – Android 4.2.2 alapokon
Az Xperia Z és ZL után a ZR számára is elérhetővé vált a Jelly Bean platform számos javítással kecsegtető frissítése.
Hír 32
-
Sony Xperia SP - a jónevű japán
Az Xperia S utódjának tekinthető készüléknek csak itthon cseng bénán a neve, senkiháziak kezében a popszakma, de a Sony mobilos részlege szerencsére nem járt így.
Teszt 51936
-
Sony Xperia E - drága-e vagy?
A japán gyártó újdonsága a specifikáció és a képességek alapján egy belépő szintű mobilt sejtet, ám egy kissé vastagon fogott a ceruza az árcédulán.
Teszt 425
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Starlink
- Bestbuy játékok
- antikomcsi: Való Világ: A piszkos 12 - VV12 - Való Világ 12
- Milyen SSD-t vegyek?
- Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
- Büszke apukák és anyukák topikja
- DIGI kábel TV
- Milyen egeret válasszak?
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- Renault, Dacia topik
- További aktív témák...