Az alábbi képek valószínűleg nem véletlenül, hanem előre megtervezett reklámkampány keretében kerültek nyilvánosságra, hiszen a kémfotóktól eltérően ezúttal egyetlen „egészalakos” ábrázolás sem szerepel a repertoárban. A jól láthatóan Samsung Galaxy Tab 10.1 és HTC Flyer stíluselemekből építkező Huawei MediaPad 10 műszaki paramétereiről persze már korábban is keringtek pletykák, így a 10 hüvelykes megjelenítő mellett az Android 4.0 Ice Cream Sandwich operációs rendszer, a LED villanóval ellátott 8 megapixeles hátoldali kamera és a sztereo hangszóró használata is biztosnak tűnik. A Mobile World Congress előestéjén, azaz most vasárnap bemutatkozó kecses és könnyű táblagép piaci premierjének várható időpontjáról egyelőre nincs információ.
Azóta történt
-
MediaPad 10 FHD – 3000 jüan alatt
Augusztusban debütál a Huawei HD kijelzővel, négymagos processzorral és LTE modemmel felvértezett táblagépe.
Hír 27
Hirdetés
Percről percre
it Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért.
it Új eszközökkel ösztönözné a programozókat a Microsoft, hogy még több AI-t hozzanak el a Windowsba.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Kilép a PC-s piacról a Noctua
ph Az új HOME termékek asztali ventilátorként a felhasználókat, vagy külön szellőztetőként például erősítőket hivatottak hűteni.
Ismét elhalasztották a Life by You korai kiadásának megjelenését
gp Jövő hónapban indult volna az early access, jelenleg azonban nem tudni hogy mikor debütál a játék.
Ilyen lesz az Astor: Blade of the Monolith
gp A C2 Game Studio nemrég átnevezett játéka a tervek szerint a hónap végén debütál.
Sokkolóan drága az idei csúcs TCL tévé
ph A 114 hüvelykes képátlóval bíró 4K Mini LED QLED tévé árából egy egész korrekt autót lehet venni.
Befutott a The First Descendant legújabb fejlesztői videója
gp Napokon belül indul az utolsó nyílt béta, amelyen sajnos csak a PC-sek vehetnek részt.
Ezért jött hardveres sugárkövetés nélkül a Hellblade II
ph A Microsoft saját nagy címe ötközött bele először a DirectX Raytracing masszív limitációjába.
Steamre tart a Kingdom Hearts sorozat
gp Jövő hónaptól végre a Valve áruházából is beszerezhetjük az ismert szériát.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
- Sarokba szorította a Huawei az Apple-t Kínában
- Kerti grill és bográcsozó házilag (BBQ, tervek, ötletek, receptek)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Melyik tápegységet vegyem?
- Sweet.tv - internetes TV
- Épített vízhűtés (nem kompakt) topic
- Autós topik
- Kilép a PC-s piacról a Noctua
- Honor Magic V2 - origami
- Politika
- További aktív témák...