Az óriásmobilok iránti növekvő igény láttán a Huawei idén januárban egy 6,1 hüvelykes megjelenítővel felvértezett okostelefonnal rukkolt elő, mely utódja rövidesen hivatalosan is leleplezésre kerülhet. Az Ascend Mate 2 létezéséről már korábban is számos alkalommal hallani lehetett, de hivatalosan csak a kínai hírközlési felügyelet oldala jóvoltából nyert megerősítést. A Teena adatlapja szerint az óriásmobil továbbra is 6,1 hüvelykes kijelzővel rendelkezik majd, mely felbontása a korábbi pletykákkal ellentétben 720 x 1280 képpontos marad. A négy 1,6 GHz-es órajelen futó Cortex-A9 magot és Mali-450 grafikus gyorsítót tartalmazó HiSilicon Kirin910 processzor köré épülő titán elődjéhez hasonlóan 2 GB RAM-ot kapott, vagyis igazán nagy előrelépésekre nem igazán lehet számítani.
Azóta történt
-
Újabb fotókon az Ascend Mate 2
A közelgő CES 2013 során mutatja be a 6,1 hüvelykes megjelenítővel szerelt óriásmobiljának utódját a Huawei.
Hír 27
-
Újabb fotókon az Ascend Mate 2
Kamerák előtt pózolt a Huawei 6,1 hüvelykes kijelzővel szerelt második óriásmobiljának fekete és fehér változata.
Hír 34
-
Huawei B199 – 5,5 hüvelykes HD kijelzővel
Két hálózaton egyszerre használható, négymagos processzorral szerelt óriásmobillal rukkolt elő a Huawei.
Hír 50
-
Ascend Mate 2 – beárazva
Kínában százezer forintnak megfelelő áron startol a Huawei 6,1 hüvelykes kijelzővel szerelt óriásmobilja.
Hír 30
Előzmények
-
Kamerák előtt az Ascend Mate 2
A Huawei óriásmobiljának első kémfotóival együtt a részletes adatlap is napvilágot látott.
Hír 18
-
Ascend P6S – négymagos processzorral
Az ARM bemutatója leplezte le az Ascend P6 utódjának frissített HiSilicon Kirin910 processzorát.
Hír 36
-
Ascend P6S a Tenaa oldalán
A kínai hírközlési felügyelet jóváhagyását is megszerezte a Huawei legújabb processzora köré épülő készülék.
Hír 20
-
Európába jön az Ascend W2
Az "Öreg Kontinensen" is piacra kerül a Huawei legolcsóbb Windows Phone 8 operációs rendszert futtató okostelefonja.
Hír 19
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít