Tegnap már beszámoltunk róla, hogy az Apple olyan újszerű IPS érintőkijelzőn dolgozik, melyben a kapacitív szenzorok nem külön rétegen, hanem közvetlenül a képpontok között kerülhetnek elhelyezésre, mely révén a panel egy üvegréteggel vékonyabb lehet. Ennek köszönhetően az iPhone 4S jelenlegi 2,98 milliméter vastag megjelenítője 2,54 milliméterre fogyhat, vagyis az előrelépés ezzel még nem lenne elegendő. Pletykák szerint azonban az új iPhone a jelenlegi 1,1 milliméteres üvegborítás helyett mindössze 0,5 milliméter vastag fém hátlapot kaphat, melyt nem csak a fogyásban segít, de a fürgébb grafikus társprocesszor és az LTE modem hőjét is jobban elvezeti. Ezen túlmenően még kompaktabb nyomtatott áramkör és nagyobb energiasűrűségű akkumulátorok használata is szóba került, mely a megnövelt kapacitása ellenére is csupán 3,84 milliméter vastag lehet. A végeredmény pedig nem más, mint egy mindössze 7,9 milliméter vastag 4G LTE iPhone, mely üzemidő és dizájn terén sem köt kompromisszumokat. Legalábbis az elemzők és a rajongók szerint.
Azóta történt
-
Új külsőt kap az új iPhone
A kiszivárgott tartozékok tanúsága szerint jelentősen átdolgozott belsőre és külsőre lehet számítani az új iPhone kapcsán.
Hír 131
-
Sony kijelzőt kap az új iPhone?
Az IHS Displaybank értesülései szerint a Sony már megkezdte az integrált kapacitív szenzorokkal ellátott kijelzőpanelek sorozatgyártását.
Hír 69
-
Új iPhone – NFC, LTE és 1 GB RAM?
Pletykák szerint dizájn, műszaki paraméterek és szolgáltatások terén is komoly előrelépést ígér az Apple idei okostelefonja.
Hír 50
Előzmények
-
Új iPhone – kapacitív szenzor a kijelzőben?
Az Apple következő generációs megjelenítőjében a kapacitív szenzorok a képpontok közé kerülhetnek.
Hír 34
-
China Mobile – 15 millió iPhone
A világ legnagyobb szolgáltatója nem árulja az Apple készülékét, mégis millió számban található a hálózatán.
Hír 42
-
Apple iPhone 4S - az amerikai pajtásod
Kellemes szolgáltatásokat hozott az új iPhone, de alapvetően ugyanaz maradt, mint elődje. Ettől függetlenül vinni fogják, mint a cukrot.
Teszt 18323
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Háztartási gépek
- E-book olvasók
- Hálózati / IP kamera
- LED világítás a lakásban
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Külföldi rendelések: boltok, fizetés, postázás
- Jogász topic
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- SSD kibeszélő
- További aktív témák...