Habár a Microsoft még csak zárt ajtók mögött mutatta be a Windows Mobile 6.1 operációs rendszert a szoftver már megtalálható a Motorola Q9 WiFi képes készüléken. Az új szoftver végre rendelkezik másolás és beillesztés funkcióval, a készenléti kijelző is megújult, mely jobbra és balra is görgethető, melynek segítségével az új üzenetek és az elmulasztott hívások azonnal megtekinthetők. A mester biztonsági kód immáron tetszőlegesen átírható, a szövegbevitel jobban paraméterezhető és a Start menüben kiemelve látszanak az utoljára indított alkalmazások. Talán az egyik legjobb funkció mégis az üzenetek küldőnként való rendezésének lehetősége, valamint azon újítás, hogy új üzenet írásakor a név elejének beírása után listából is ki lehet választani a címzettet, mely eddig csak a Professional változatban volt melérhető. Némi javulás az Internet Explorert is érte: végre saját kezdőlap is beállítható valamint a nagyítás funkció is kényelmesebbé vált.
Azóta történt
-
Windows Mobile 6.1 videó bemutató
A BGR jóvoltából megcsodálható az új WM 6.1 platform immáron videón is.
Hír 2
-
Ujjal is vezérelhető WM felület ingyen
A PointUI ujjal is vezérelhetővé teszi a Windows Mobile alapú eszközöket.
Hír 9
-
Flash támogatást kap a Windows Mobile is
A Microsoft licenceli az Adobe Flash Lite és Reader LE bővítményeket.
Hír 0
-
Megérkezett a Windows Mobile 6.1
A Microsoft hivatalosan is bemutatta a mobil operációs rendszerének legújabb változatát.
Hír 2
Előzmények
-
Windows Mobile bemutató zárt ajtók mögött
A Microsoft csak a kiválasztottaknak mutatta be az operációs rendszerének javított kiadását.
Hír 2
-
Megérkezett az Office Mobile 6.1
A Microsoft végre hivatalosan is útjára indította az Office Mobile 6.1 szoftvert.
Hír 5
-
Megjelent az első portugál PPC-telefon
A navigációra kihegyezett NDrive S300 semmi lényegi újítást nem hoz.
Hír 0
-
Holnap mutatják be a Windows Embedded CE 6.0 R2-t
Az bemutató érdekessége, hogy virtuális lesz.
Hír 0
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.