A Microsoft október 29-én indította útjára a Windows Phone 8 operációs rendszerét, mellyel együtt egy mélyen integrált Skype kliens is bejelentésre került. A megoldás érdekessége, hogy a szoftver futtatása nélkül is biztosított a bejövő hívások fogadása, az olvasatlan üzenetekről is értesítések érkeznek, valamint az ismerősök adatai is azonnal megjelennek a Peoples Hub központi névjegyzékben. Az alkalmazás végleges változata ugyan továbbra is várat magára, de szerencsére egy előzetes már elérhető a Windows Phone Marketplace online piactéren. A Microsoft tulajdonában lévő Skype fejlesztése meglehetősen komótosan halad, de szerencsére ezúttal nem csak egy apró ráncfelvarrás készül, hanem valóban alapjaiból újragondolt megoldást jelent. Az egyik legfontosabb újítás, hogy mindössze egyszer szükséges bejelentkezni a Skype fiókba, mely ezt követően folyamatos elérhetőséget biztosít egész addig, amíg a telefon bármilyen adathálózatot elér, mindezt ráadásul az akkumulátor terhelése nélkül.
Azóta történt
-
Újabb Windows Phone 8 reklámok
Gwen Stefani és Jessica Alba lett a Microsoft telefonos operációs rendszerének két reklámarca.
Hír 29
-
Windows Phone 7.8 – csak jövőre?
A Microsoft brazil részlegének Twitter bejegyzése szerint csak az első negyedévben várható a korábbi Windows Phone modellek frissítése.
Hír 93
-
Fotókon a Huawei Ascend W2
Lencsevégre kapták a kínai gyártó második Windows Phone 8 alapokon nyugvó készülékét is.
Hír 24
-
Skype 3.0 – Android táblagépekre optimizálva
A Microsoft csevegőszoftvere mostantól jobban kiaknázza a táblagépek nagyobb felületű kijelzőjét.
Hír 7
Előzmények
-
Windows Phone 8 rendszerbemutató
Kipróbáltuk a Microsoft mobil operációs rendszerének legújabb változatát: a WP8 okosabb és szebb lett.
Elemzés 449
-
Gyorsan felfuthat a Windows Phone 8
A Microsoft vezetője az egyelőre kis piaci részesedéssel bíró telefonos platform gyors bővülésére számít.
Hír 1
-
Skype kliens WP8 mobilokhoz
A Windows Phone 8 platform kezelőfelület mélyen integrált részeként érkezik a Microsoft új Skype kliense.
Hír 38
Hirdetés
Percről percre
it Egy brit bíró szerint Craig Wright, a bitcoin állítólagos feltalálója folyamatosan hazudott és bizonyítékot hamisított.
it A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
ph A Surface Laptop és Pro hamarosan megjelenő iterációi a 45 TOPS-os NPU-val érkező Snapdragon X platformra épülnek.
Sztori trailert kapott az Elden Ring: Shadow of The Erdtree
gp A DLC a tervek szerint jövő hónap végén debütál PC-n és konzolokon.
Száguldozáshoz való az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 555.88-as eszközillesztő számos Adaptive-Sync monitort is hitelesített.
Egy utolsó platformmal egészíti ki a negyedik generációs EPYC családot az AMD
ph Az EPYC 4004-es generáció a kis- és középvállalkozások igényeire lett tervezve, figyelembe véve a költségeket.
Rárepültek a gyártók a Snapdragon X-re
ph Persze ebben a Qualcomm mellett fontos szerepe van a Microsoftnak is, aki teljes erővel beállt a CoPilot+ PC programba.
Egyszerűsíti termékportfólióját a HP
ph A cég úgy láthatja, hogy a túl sok márkajelzés nem tesz jót az átláthatóságnak.
MultiVersus - Íme a launch trailer
gp Az érdeklődőknek alig egy hetet kell már csak várniuk a teljes kiadás megjelenésére.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Milyen program, ami...?
- Fortnite - Battle Royale & Save the World (PC, XO, PS4, Switch, Mobil)
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Dragon Age: Origins
- Bestbuy játékok
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- Napelem
- Vezetékes FEJhallgatók
- E-roller topik
- SSD kibeszélő
- További aktív témák...