A Nokia jól tudja, hogy igazán jó eladásokat a legkönnyebben jól felszerelt, mérsékelt árfekvésű modellekkel lehet elérni, melyre a legjobb példa a Lumia 520 népszerűsége lehet. A négyhüvelykes WVGA kijelzővel és kétmagos processzorral szerelt készülék az operatív memória szűkös méretétől eltekintve igen erős ajánlat volt a száz-százötven dolláros szegmensben, melyre az ingyenes offline navigáció és a megannyi exkluzív Nokia szolgáltatás is rátett egy lapáttal. A készülék nemrég 1 GB RAM-mal is piacra került Lumia 525 néven, ám @evleaks szerint nemsokra egy újabb ráncfelvarrásra is számítani lehet. A „Rock” fedőnév alatt készülő Lumia 530-ról egyelőre csupán annyit tudni, hogy a Windows Phone platform 8.1-es változatával érkezik, és műszaki paraméterek terén valószínűleg nem sokban különbözik majd az elődöktől.
Azóta történt
-
Hamarosan bővül a Lumia sorozat
A Nokia a BUILD fejlesztői csúcstalalkozó során fogja bemtuatni legújabb Windows Phone modelljeit.
Hír 18
-
Windows Phone 8.1 – április 23-án?
Három héttel a Microsoft frissített platformjának leleplezését követően már piacra is kerülhetnek a köré épülő készülékek.
Hír 178
-
Lumia 630 – 150 eurótól
Európában negyvenhatezer forintnak megfelelő áron debütál a Nokia első, Windows Phone 8.1 operációs rendszerrel érkező készüléke.
Hír 77
-
Készül a Lumia 530
A GFXBench oldalán felbukkant RM-1027 jelű készülék lehet a Lumia 520 rövidesen érkező utódja.
Hír 64
Előzmények
-
Nokia X – nincs egymilliós rendelés
A pletykákkal ellentétben Kínában nem döntött előrendelési rekordot a Nokia első Android-alapú okostelefonja.
Hír 76
-
Nehézkes a Nokia akvizíciója
A dél-koreai gyártók is a versenyfelügyelethez fordultak a Nokia telefonos részlegének felvásárlása miatt.
Hír 33
-
Nem mindenütt lesz kapható a Nokia X
Az Egyesült Államokban, Kanadában, Dél-Koreában és Japánban nem dobja piacra az Android-alapú készülékeit a Nokia.
Hír 55
-
MWC 2014: Nokia 220 és Nokia Asha 230 érkezett
Elkezdődött az idei Mobile World Congress, a Nokia pedig idén sem volt rest jó korán felrázni a még félig álmos újságírókat, bár legalább sok érdekességet bemutattak.
Hír 56
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Hisense LCD és LED TV-k
- Kerékpárosok, bringások ide!
- EAFC 24
- Dacia topic
- Milyen NAS-t vegyek?
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Videós, mozgóképes topik
- Milyen processzort vegyek?
- Melyik okostelefont vegyem? OFF topik
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- További aktív témák...