Úgy tűnik, hogy az Asus igyekszik Android-alapú internettáblákkal elárasztani a piacot, legalábbis a nemrég bemutatott négymagos megoldásai után ismét egy újabb készüléket kaptak lencsevégre. A várhatóan TF300T néven leleplezésre kerülő jövevény műszaki paramétereiről egyelőre nincs információ és igazából a modellszám alapján sem lehet sokra következtetni, hiszen a tajvani gyártó esetén ez valószínűleg véletlenszám-generátorral készül. A tavaly decemberben bemutatott, Nvidia Tegra 3 processzor köré épülő Transformer Prime például a TF201 sorszámot viselte, a magasabb felbontású kijelzővel és a jobb WLAN antennával felruházott közvetlen utód pedig az Asus TF700 nevet kapta. A hatalmas ugrás oka nem ismert, de persze nem elképzelhetetlen, hogy az Asus így szeretné logikusan besorolni az olyan középmezőnybe szánt jövevényeket, mint a TF300T.
Azóta történt
-
Két új Asus Transformer a láthatáron
Két- és négymagos processzorral szerelt táblagépek leleplezésére készül az Asus.
Hír 10
Előzmények
-
Megnyílik az Asus Transformer Prime
A Transformer Prime rendszertöltő rutinjának feloldásával alternatív kezelőfelületek és szoftverek telepítésére is lehetőség nyílik.
Hír 37
-
Transformer Prime TF700T – Full-HD kijelzővel
Teljes HD felbontású IPS+ kijelzővel, négymagos processzorral és fém hátlappal érkezik az Asus legerősebb táblagépe.
Hír 49
-
ASUS Transformer Prime - méregdrága autobot
Bivalyerős hardverrel és gyönyörű külsővel támad az Asus méregdrága táblagépe.
Teszt 463
-
Asus Eee Pad Slider - Racsni, alakulj át!
Teljes kiosztású fizikai billentyűzettel szerelt táblagép érkezett hozzánk, amely akár a netbookok kihívója is lehet.
Teszt 62
Hirdetés
Percről percre
gp 43 év szinte beláthatatlan idő a videojáték-világban – márpedig az első Wizardry idén tölti be ezt a kort. Most az eredeti legenda az eredeti játékmenettel, de megújult látványvilággal tért vissza.
it Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Retró játékgépet csinál egy applikáció az Apple TV-ből
ph Sokak számára teheti vonzóvá az Apple TV-t, hogy lehet rajta Commodore 64, NES vagy PlayStation 1 játékokat futtatni.
Ismét mozgásban a Kingmakers
gp Továbbra is izgatottan várjuk a játékot, amelyben a középkorba utazunk modern fegyverekkel.
A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua
ph Az új HOME termékek asztali ventilátorként a felhasználókat, vagy külön szellőztetőként például erősítőket hivatottak hűteni.
Ismét elhalasztották a Life by You korai kiadásának megjelenését
gp Jövő hónapban indult volna az early access, jelenleg azonban nem tudni hogy mikor debütál a játék.
Ilyen lesz az Astor: Blade of the Monolith
gp A C2 Game Studio nemrég átnevezett játéka a tervek szerint a hónap végén debütál.
Sokkolóan drága az idei csúcs TCL tévé
ph A 114 hüvelykes képátlóval bíró 4K Mini LED QLED tévé árából egy egész korrekt autót lehet venni.
Befutott a The First Descendant legújabb fejlesztői videója
gp Napokon belül indul az utolsó nyílt béta, amelyen sajnos csak a PC-sek vehetnek részt.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Philips LCD és LED TV-k
- Linux kezdőknek
- Politika
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Xiaomi Mi 9 - egy híján
- SkyShowtime
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- Google Pixel 6/7/8 topik
- Xiaomi 14 Ultra - Leica hercegnő
- További aktív témák...