Habár a Lenovo és a China Mobile első Android alapokon nyugvó készüléke még meg sem jelent a piacon, máris bemutatkozott annak egy olcsóbb változata. A China Mobile Google és Open Handset Alliance megoldásából építkező, ám kínai TD-SCDMA hálózatokkal is kompatibilis, ráadásul hagyományos gombokat szinte teljes egészében mellőző OMS (Open Mobile System) megoldása köré épített Lenovo O1e 3 megapixeles kamerát és 8 GB belső tárhelyet kapott, mely sokak számára még így is bőségesen elegendő lehet. A jövevény piaci bevezetésének időpontja és ára egyelőre nem ismert, de nagy valószínűséggel amúgy is csak Kína számára lesz elérhető.
Azóta történt
-
China Mobile: Túl a félmilliárdon
A világ legnagyobb távközlési szolgáltatója immáron félmilliárdnál is több ügyféllel rendelkezik.
Hír 3
-
Sajtófotókon az Android alapú Philips V808
Néhány újabb képen is látható a China Mobile számára készített, Android alapokon nyugvó Philips V808.
Hír 14
-
Újra gyárt mobilokat a Lenovo
A Lenovo hivatalosan is megerősítette, hogy visszavásárolja telefonos részlegét.
Hír 5
Előzmények
-
Philips V900 Android alapokon
A China Mobile és a Philips közösen mutatták be az nagymértékben átszabott Android rendszer köré épített Philips V900 készüléket.
Hír 14
-
Megérkezett az OMS alapú Dell Mini 3i
Megérkezett a Dell első nHD felbontású érintőkijelzővel szerelt 3G nélküli mobilja, mely Android helyett OMS alapokon nyugszik.
Hír 16
-
Android alapú internettábla Kínából
Héthüvelykes kijelzővel szerelt Android alapú internettáblán dolgozik a China Mobile.
Hír 9
-
Videón a Lenovo OPhone
Immáron videón is megtekinthető az Android alapú Lenovo OPhone 3D menürendszere.
Hír 7
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.