Néhány évvel ezelőtt még a legtöbb gyártó a kagyló és csúszkás mobilok továbbfejlesztésén munkálkodott és izgalmasabbnál izgalmasabb megoldásokkal rukkoltak elő. Elég csak visszagondolni a Siemens SK65 keresztalakban elforgatható hátlapjára, mely teljes QWERTY gombsort hozott; vagy a Nokia N97 speciális mechanikájára, mely elcsúsztatáskor az érintőkijelzőt kényelmes szögben döntötte meg a teljes billentyűzet fölött. Mára azonban szinte minden készülék teljesen egyforma lett: egyetlen lapos téglalap, mely a hatalmas megjelenítőn kívül maximum három érintőgombot, néhány szenzort, hangszórót és mikrofont tartalmaz. Az egyhangúság megtörésére a HTC nemrég levédette a két kijelzős csúszkamobil tervét, mely különlegessége, hogy szétcsúsztatáskor a két panel felülete egy síkba kerül. Az egyre karcsúbb készülékek korában eme koncepció halva született ötletnek tűnik, így várhatóan ez is a többi meg nem valósított koncepció sorsára jut.
Azóta történt
-
Galaxy Flip – az okos kagyló?
Dél-Koreai források szerint a Samsung a néhány éve még rendkívül népszerű kagylómobilok visszatérésén gondolkodik.
Hír 59
-
Sajtófotón a Galaxy Folder
Újabb képeken is látható a Samsung négymagos processzorral szerelt Jelly Bean kagylómobilja.
Hír 27
Előzmények
-
HTC One - One új a nap alatt
Ismét egy minőségi készülékkel jelentkezett a HTC, az új zászlóshajó prémium anyaghasználattal, Full HD kijelzővel és Ultrapixel kameratechnológiával támad.
Teszt 37563
-
Készül az új HTC Butterfly
A One mellett rövidesen egy nagyobb méretű Full HD kijelzővel ellátott HTC csúcsmodell leleplezésére is számítani lehet.
Hír 35
-
HTC E1 – egyszerre két hálózaton
A Jelly Bean alapokon nyugvó kétkártyás HTC 603e végül E1 néven látott napvilágot Kínában.
Hír 33
-
Tudósítás a HTC londoni bejelentéséről
A tajvani gyártó február 20-án, Londonban mutatta be új csúcsmodelljét, amely egyszerűen One néven debütált.
Élő közvetítés 424
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.