Hirdetés

Kétszázan tesztelik az Apple önvezető fantomautóját

Azért, mert hivatalosan nem létezik, még lehet róni vele a tesztköröket.

A Kaliforniai Gépjármű Szakosztály Önvezető Járműprogramja rendszeresen tételezi, hogy melyik önvezető technológiában, flottában és nem egészen titkos tesztelésben érdekelt vállalat mekkora járműparkkal és sofőrállománnyal vizsgálgatja és vizsgáztatja saját önvezető négykerekűit az állam határain belül, és amíg a Waymo, a Cruise vagy a Tesla ezen program keretében csökkentette hivatalosan közölt számait, a Zoox, az Nvidia és az Apple folyamatosan növeli azt.

Nem hivatalos Apple Car koncepció
Nem hivatalos Apple Car koncepció (forrás: Vanarama) [+]

A kaliforniai program friss jelentése szerint az almások már 201 sofőrt – vagy önvezető kontextusban felügyelőt – alkalmaznak, noha hivatalosan továbbra is 67 járműből áll a tesztflotta, amiről az Apple nem hajlandó semmit elárulni a külvilágnak. Az biztos, hogy villanyautós és önvezető vonalon készül valami Cupertinóban (vagy ahol a nyilván nem ilyen néven készülő iCar telephelye van), az elmúlt években ugyanis kulcsembereket igazolt Tim Cook csapata a tech világból és a nagy autómárkáktól, és dollármilliárdokat fektetett a járműprogramba, ami még mindig jó pár évre lehet az utcára kerüléstől.

Számos gyártó- és beszállítópartner szóba került már pletykaszinten, ám egyelőre az Apple nem siet a bejelentéssel, és nincs is oka: az Egyesült Államokban még mindig alacsony a villanyautók éves eladásainak az aránya (bár egész magas és villámgyorsan gyarapodik Kaliforniában), és a részletes, lézeres 3D térképezéstől mentes, független és általános önvezetés is messze van, bármit ígérjen a Tesla-vezér Elon Musk – a fenti videóban a jármű például továbbra is a sofőr teljes felügyeletét igényelte. A kapcsolódó technológiákat és szoftvereket ugyanakkor éppúgy hosszú évekbe telik kifejleszteni, mint magát a járművet a tervezőasztaltól a szalonig, és amit csak lehet, azt az Apple is házon belül kívánja letudni. Mondjuk járműgyártásban pont nem jeleskedik Cupertino, de erre vannak a partnerek és az elcsalogatott szakemberek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés