A brókercég szakértői arra számítanak, hogy a távközlési vállalat harmadik negyedéves árbevétele 4,1 százalékkal, 166 milliárd forintra emelkedik. A növekedésben szerepet játszik a korábban felvásárolt KFKI szeptemberi konszolidálása, a fixvonalas üzletág vártnál mérsékeltebb visszaesése és a mobil szegmens kedvező teljesítménye is. Emellett javíthatják az eredményt a külföldi leányvállalatok, hiszen a Maktel és a TCG szezonálisan a harmadik negyedévben szerepel a legjobban. A harmadik negyedéves marzsokat ugyanakkor nyomás alatt tarthatja, hogy a romániai tevékenység és az IT-akvizíciók alacsonyabb marginnal működnek, mint az anyavállalat.
A Concorde prognózisa alapján a Magyar Telekom üzemi profitja 35,2 milliárd forintra esik vissza, a román és a bolgár üzleti tevékenység, illetve a könyvvizsgálat költségei (1,2 milliárd forint) miatt. A pénzügyi soron nagyjából 6 milliárd forintos veszteség várható, mivel a forint csekélyebb mértékben erősödött az euróhoz képest, így csökkent a cég euró alapú hiteleinek forintértéke. Emellett a Magyar Telekom nem fizette ki a 2005-os osztalékot, s így a szabad készpénzállományt a hitelek törlesztésére fordította. A Concorde 22,8 milliárd forintos nettó eredményt vár a harmadik negyedévre, s ha a Magyar Telekom ennek megfelelő profitról ad számot november 9-én megjelenő gyorsjelentésében, akkor a brókercég a 2006-ra vonatkozó nettó eredményprognózisát 77 milliárd forintra emeli.
Összességében a Concorde fenntartja a Magyar Telekom papírjaira vonatkozó felhalmozás ajánlását és a részvények 972 forintos év végi célárát. A távközlési papírok árfolyama jelenleg 930 forint körül mozog, de egyelőre nem fizettek osztalékot a tavalyi év után. Ha a vállalat konzervatív, 70 forintos osztalékfizetésről dönt, akkor az elmúlt és az idei év utáni dupla osztalék jelenértéke mintegy 133 forintra tehető – abban az esetben, ha a vállalat az elkövetkező nyolc hónapon belüli kifizeti az osztalékokat. Így a Magyar Telekom papírjait az osztalékfizetéssel módosítva jelenleg csak 797 forintra értékelik a befektetők, ami a 2007-es eredmények alapján csak 11-es P/E értékeltségi mutatót jelent. Utóbbi szám alapján a Magyar Telekomhoz képest a régiós szektortársak (TPSA, Telefonica O2, Deutsche Telekom) papírjai prémiumon forognak – írja az elemzés idézve a Concorde Call.
Kiemelkedő eredmény a Magyar Telekomnál?
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Gazdaság
- Kapcsolódó cégek:
- Magyar Telekom Nyrt.
Azóta történt
-
Straub távozása a feltétel? - Magyar Telekom
Straub Elek távozása a Magyar Telekom auditált mérlegének feltétele – derül ki a Manager Magazin most megjelent számából.
Hír 0
-
Rendet raknak a Magyar Telekomnál
Másfél milliárddal kisebb nyereség a Telekomnál. – Elküldték az adatmegsemmisítő dolgozókat.
Hír 0
-
Felvásárol a Magyar Telekom
A Magyar Telekom erősíti szerepét a multimédia és a tartalomszolgáltatás területén.
Hír 0
Előzmények
-
Megtévesztette a fogyasztókat a Magyar Telekom
A Versenyhivatal ezúttal 10 millió forintos bírsággal szankcionálta a félrevezető reklámkampányt.
Hír 10
-
Már kétmilliárd után nyomoz a Magyar Telekom
A közgyűlésen újabb két gyanús szerződést jelentettek be, melyek értéke így kétmilliárd forintra, a vizsgálat költsége pedig 3,1 milliárdra emelkedett.
Hír 11
-
Magyar Telekom: mekkora lehet, és mikor jöhet az osztalék?
A befektetők a Telekom-osztalék csúszása miatt kompenzációra számíthatnak.
Hír 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Melyik tápegységet vegyem?
- Diablo IV
- iPhone topik
- Büszke apukák és anyukák topikja
- DIGI Mobil
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Honor 90 - modellalkat
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- További aktív témák...