A legtöbb fejlesztő már az új iPad piaci premierje előtt felkészült a nagyobb felbontású megjelenítők támogatására – már ahol az valóban szükségesnek tűnik. Az Apple korábbi közleménye szerint az iOS 5.1 minden korábbi alkalmazás esetén automatikusan finomabban jeleníti meg a szöveges tartalmakat, míg raszteres képek esetén a képpontok mindkét irányban történő megduplázásával éri el a teljes megjelenítő betöltését. Az alapvetően szöveges tartalmak megjelenítésére hivatott Kindle olvasó kapcsán azonban az Amazon úgy döntött, hogy az illusztrációk esetén is áttér a finomabb megjelenítésre, mely a legtöbb esetben természetesen szinte észrevehetetlen változást jelent. A Kindle 3.0 persze a „retina” felbontáson túl fontosabb változásokat is tartogat, melyek közül az egyszerűbben kezelhető listás megjelenítés, valamint a helyben és az éterben tárolt tartalmak látványos elkülönítése is kényelmesebbé teszi az elektronikus könyvek használatát.
Előzmények
-
Kiapadtak az új iPad készletek
Egy hétvége alatt lefoglalásra került az új iPad előrendelhető első szállítmánya.
Hír 61
-
Új Apple iPad – papírforma szerint
Három megapixeles kijelzővel, öt megapixeles kamerával, 4G LTE modemmel és gyorsabb processzorral érkezik a pár tizedmilliméterrel vastagabb új iPad.
Hír 682
Hirdetés
Percről percre
it 2050-ig 35-50 százalékkal kell fokozni Japán áramtermelését, méghozzá az AI és a chipgyárak növekvő igényei miatt.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Ingyenes az Epic Store-ban a Dragon Age: Inquisition – Game of the Year Edition
gp A fullos kiadás tartalmazza az alapjáték mellett az összes nagy DLC-t is.
Az AI felé fordul az IKEA is
ph A vállalat a magyar felhasználókat is megcélozza az IKEA Kreativ nevű, mesterséges intelligencia technológiát is használó szolgáltatásával.
PlayStationre és Xbox-ra tart a Horizon Chase 2
gp A folytatás a tervek szerint május végén debütál az újabb platformokon.
Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
ph Az Omdia piackutató cég elemzései szerint a tavalyi iszonyú jó év volt az OLED monitorok számára.
Már a Patriot is jegyezhet MPOWER szériás DDR5 RAM-okat
ph Az MSI visszatérő termékcsaládjába illeszkedő készletek kétféle kapacitással érkeznek, három sebességszintre.
Fizetős formában tér vissza a Wayfinder
gp A készítők átdolgozzák a korábbi free-to-play játékot, az új korai kiadás júniusban érkezik.
Ismét késik az Enotria: The Last Song
gp Augusztus helyett szeptember közepén kapjuk meg a régóta készülő alkotást.