A Xiaomi tekintélyes szeletét birtokolja a világ legnagyobb mobilpiacának, és pont amikor kissé kezdtek a mutatók a Kínai Népköztársaságban visszaesni, előrántották a Mi Mixet és a Mi Note 2-t a tarsolyukból, így megint mindenhol róluk beszélnek. Nyilván továbbra is pörögnek az alsóbb kategóriás mobilok, és India is beleszeretett Lei Jun telefonjaiba, igazi, globális jelenlétről azonban nem lehet beszélni. Még.
Jelzésértékű lehet, hogy a Xiaomi először látogat el a Las Vegas-i CES kiállításra, ahol tavaly a LeEco is megjelent, és láss csodát: ősszel Amerikába érkeztek a mobiljaik. Azért a nyugati jelenlét nem teljesen szokatlan a Xiaominak: nem véletlenül csalták át Hugo Barrát a Google-től a nemzetközi részleg élére, és az idei MWC-n is ott voltak, igaz, szűk körben. Ez mégsem jelentett komoly nemzetközi nyitást, így a telefonjaik más csatornákon jutnak el például hazánkba.
Az állítólagos Xiaomi Mi 6 is kiszivárgott, ez sem zárható ki a CES-es startból (forrás: AndroidPure) [+]
Nincs tehát garancia arra, hogy a 2017. január 5-8-a között megrendezésre kerülő CES-en megváltozik minden, a Xiaomi Twitter-csatornája mindenesetre egy „vadi új, nemzetközi termék" bemutatását ígéri, és ez két szempontból is izgalmas. A tippek már megkezdődtek: a kütyü talán az egyre többször megemlített Mi Mix Nano lehet, ám ennél is fontosabb a nemzetközi szó, ami már a globális nyitásra utalhat, vagy legalábbis az amerikaira, ha már ott mutatják be. Egy kávamentes kijelzővel szerelt mobil, élőben, biztosan jó pontokat szerezne.