Hirdetés

Kisebb mértékű növekedés várható a Gartner szerint

A hónap elején tette közzé legújabb elemzését az IDC, a piackutató cég szerint idén nagyjából a tavalyinál 3,1 százalékkal több leszállított okostelefonra lehet számítani. Most a Gartner is felméréseket végzett, hasonló, mégis picit pozitív eredményekkel. A Gartner szerint a növekedés 7 százalékra is rúghat, ami viszont még mindig kevesebb a 2015-ben mért 14,4 százaléknál. 2016-ban 1,5 milliárd, 2020-ban pedig akár 1,9 milliárd okostelefon is felkerülhet a boltok polcaira.


[+]

A Gartner szerint az okosmobilok hőskora lejárt, a csúcspont nagyjából 2010-re datálható, amikor az éves növekedés a 73 százalékot is elérte. A visszaesés fő oka Észak-Amerika, Nyugat-Európa és Ázsia országainak köszönhető, hiszen ezekben a régiókban a felhasználóknak már 90 százaléka rendelkezik mobillal, ráadásul a júzerek 2 év helyett inkább már csak 2,5 évente cserélik le eszközeiket, legalábbis Roberta Corazza, a vállalat egyik fő elemzője szerint. Anette Zimmerman kutatásvezető elmondásai alapján a legnagyobb potenciál Indiában rejlik, ám a gyártóknak számolniuk kell azzal, hogy a világ második legnépesebb országában inkább az elérhető árú készülékek esetén számíthatnak nagyobb sikerekre, hiszen a 2015-ben vásárolt kütyük 70 százaléka 150 dollárnál kisebb értékkel rendelkezett.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés