Hirdetés

Középkategóriás Samsungok jelentkeztek be az Android 14-ért

Egy népszerű M- és A-szériás Galaxy vált One UI 6.0-ra.

Ha valami egyszer beindul, akkor nehéz megállítani: tegnap nem kevesebb, mint öt telefon és három táblagép jelzett az első régiókban, hogy telepíthető az Android 14-en alapuló, szerintünk elég jól sikerült One UI 6.0, és az éj leple alatt két újabb telefonra kezdte a Samsung fokozatosan közzétenni. Az egyik a Galaxy A34, úgyhogy, aki már kezdett aggódni, hogy a magasabb áru Galaxy A54-nél sokkal később érkezik, ne tegye.


Hátulról nem nyilvánvaló, de a Galaxy A34 is megkapta az Android 14-et [+]

A másik pedig az eggyel korábbi szériából ismert Galaxy M53, ami egy kissé félreárazott darab volt hazai bemutatásakor, ám azóta szimpatikusabb lett a cédulán szereplő összeg, főleg ilyen jó frissítési menetrenddel. Messze még az Android 14-es lista vége, igaz: egy újabb Samsung Members bejegyzés szerint a novemberi adagot kézbesítették és a következő One UI szállítmány decemberben érkezik. Már ha ennek a listának épp hihetünk, a legutóbbi pontatlannak bizonyult.


(forrás: Samsung Members / SamMobile)

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés