A kínai hatóságok jóváhagyását követően a Motorola Mobility gyakorlatilag hivatalosan is a Google kezébe került, melyet követően komoly átalakításokra is számítani lehet. A keresőóriás korábban már bejelentette, hogy a felvásárolt távközlési cég külön részegységként folytatja továbbműködését, ám arról egyelőre nem beszélt, hogy mi lesz a nem Android modellek fejlesztésével foglalkozó részleg sorsa. A Motorola Mobility persze már az átszervezések kezdetekor elbocsátott 800 főt a 19 000 alkalmazottja közül ám sokak szerint ez csupán a kezdet. A DoubleClick felvásárlását követően a Google az 1600 fős alkalmazotti létszám 40 százalékát küldte el, bár akkor a cég teljes egészében beolvasztásra került.
Leépítések várhatóak a Motorolánál
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- Motorola
Azóta történt
-
Motorola – Németországból is kitiltva?
A Microsoft üzenetkezelési szabadalmának megsértése miatt Németországból is kitiltásra kerülhet a Motorola számos Android-alapú készüléke.
Hír 17
-
Leépítésekre készül a RIM?
A Reuters állítása szerint heteken belül kétezer főt építhet le a Research In Motion, mely azonban még csak a kezdet.
Hír 6
-
Motorola – 20 százalékos leépítés
Minden ötödik alkalmazottjától megválik a Motorola, mely mellett minden harmadik irodája felszámolásra kerül.
Hír 20
Előzmények
-
A Motorola még fontolgatja az ICS frissítést
Az amerikai gyártó legfrissebb blogbejegyzése finom utalásokat tesz az Android 4.0 Ice Cream Sandwich frissítések esetleges elmaradására.
Hír 62
-
Oracle vs. Google – vegyes eredmények
Bírósági döntés szerint a Google megsértette az Oracle szerzői jogait, de a szabadalomsértés kapcsán nem született egységes állásfoglalás.
Hír 5
-
Motorola XT532 - nem nekünk készült
Kompakt, kétkártyás, androidos okostelefon, amely a kínai piacra készült. A probléma az, hogy ezt sajnos érezni is lehet rajta.
Teszt 41
-
Motorola Defy Mini - ellenálló, de nem ellenállhatatlan
A népszerű Defy kistestvére megpróbál olcsón adni strapabíróságot, de túl sok a kompromisszum.
Teszt 109
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- eMAG/edigital vélemények - tapasztalatok
- Horgász topik
- Nikon Z MILC fényképezőgépcsalád
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Le Mans Ultimate
- Elden Ring
- Borotva, szakállnyíró, szakállvágó topic
- Politika
- Háztartási gépek
- További aktív témák...