Leeshet a vadiúj elektromos Toyota kereke

Visszahívják az összes eddig eladott bZ4X-et, mert a kerékanya meglazulhat.

Nem igazán emlékszem a közelmúltból olyan esetre, amikor azért hívnak vissza egy típust, mert leeshet a kereke bár az Opel 2019-2020 között több típussal is valami hasonlótól szenvedett. A Toyota nagyon visszafogottan fogalmazta meg a hivatalos közleményben a problémát, mely szerint "rövid használat után is előfordulhat, hogy a kerékanya-csavarok annyira meglazulnak, ami azt okozhatja, hogy a kerék leválik a járműről. Ez azt eredményezheti, hogy a jármű felett elveszítjük az irányítást, amely ütközéshez vezethet." Ezt valószínűleg egy óvodás is összerakja fejben, de ebben a történetben nyilván nem az a fontos, hogy miképp próbálja a gyártó úgy megfogalmazni a problémát, hogy az ne tűnjön súlyosnak, hanem hogy mennyi autót érint.


[+]

És konkrétan az összes eddig leszállított bZ4X érintett, ami viszont nem túl sok, mert ez egy meglehetősen új autó. A visszahívás tehát 2700 Toyotára vonatkozik, ebből 2200 került az európai piacra. A gyártó szerencséje, hogy hamar kiderült a hiba, ezért egy csomó legyártott, de még nem értékesített autón ezt még a kereskedésekben és a raktárakban tudják orvosolni, ugyanakkor egyelőre azt javasolják a tulajdonosoknak, hogy ne közlekedjenek az autókkal, amíg kivizsgálás alatt van az eset.


[+]

Abból a szempontból nyilván nem jön jól a Toyotának a történet, hogy ez az első, globális piacra készült, tisztán elektromos meghajtású modelljük, ami nyilván egy fontos termék a cég életében. Másrészről azonban meglehetősen gyakran előfordul ilyesmi egy adott modell életciklusának elején és még időben kiderült a probléma, tehát nem lesz költséges a gyártónak a javítás. Valószínűleg nem oldja meg a helyzetet, ha postán kiküldenek mindenkinek egy kerékkulcsot, de néhány darab anyacsavar lecserélése néhány ezer autón könnyen megoldható logisztikai feladat a Toyota számára.

Előzmények

Hirdetés