A Consumer Electronics Show alkalmával mutatta be az Intel és a Lenovo az első Medfield processzor köré épülő okostelefont, mely az amerikai processzorgyártó korábbi referenciamodelljeitől eltérően a nagyközönség számára is elérhető lesz. Az Android 2.3 Gingerbread alapokon nyugvó jövevény technikai paramétereit nem érheti panasz, hiszen 4,5 hüvelykes, 720x1280 képpontos kijelzőt, HD videók rögzítésére is alkalmas 8 megapixeles autofókuszos kamerát, HSPA+ átviteli képességet, GPS, WLAN és Bluetooth 3.0 modult, 1,6 GHz-es egymagos Intel Atom Z2460 processzort, valamint HDMI kimenetet és 1460 mAh kapacitású akkumulátort kapott. Ez utóbbi ugyan nem tűnik túlságosan izmosnak, de a hivatalos bejelentés szerint 9 órányi beszélgetési időre, 45 órányi zene- vagy 5 órányi videólejátszásra, vagy akár 14 napos készenlétre is elegendő. A Kínában várhatóan már a második negyedévben piacra kerülő Lenovo K800 ára egyelőre nem ismert.
Azóta történt
-
Motorola és Intel megállapodás született
Több éves stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Motorola és az Intel.
Hír 15
-
Piacon a Lenovo LePhone K800
Kínában debütált a Lenovo első, Intel Medfiled processzorral szerelt Android-alapú okostelefonja.
Hír 19
Előzmények
-
Lenovo IdeaTab S2 – Transformer után szabadon
Az Asus megoldásához hasonlóan akkumulátoros QWERTY dokkolóval is kiegészíthető a Lenovo új táblagépe.
Hír 41
-
Windows 8 táblagépek „Clover Trail” processzorral?
ARM mellett Intel-alapú Windows 8 internettáblákkal is készül az Acer és a Lenovo .
Hír 47
-
Fotókon az Intel Medfield prototípus
Lencsevégre kapták a kétmagos Intel Medfield processzor köré épülő Android internettábla prototípust.
Hír 15
-
Intel Medfield – az első teszteredmények
A VR-Zone szerint kellően erős, csak kissé sokat fogyaszt az első Intel Medfield prototípus.
Hír 8
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Házimozi belépő szinten
- Amazon Prime Video
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Gaming notebook topik
- Fotók, videók mobillal
- További aktív témák...