Az LG boszorkánykonyháját az elmúlt időben szebbnél szebb mobilok hagyták el, így az alant látható GB125 enyhén szólva is kilóg a sorból. A legalsó árszegmensbe szánt kagyló tudásával önmagában nincs semmi probléma, hiszen itt az FM rádió és a 128x128 képpontos fő kijelző megfelelőnek tűnhet még akkor is, ha külső megjelenítő helyett csupán három LED jelzi az elmulasztott hívásokat, beérkezett üzeneteket, illetve az akkumulátor merülését. Ami viszont meglehetősen furcsává teszi a készüléket az a kagyló felső héjának rögzítése, mely szétnyitva olyan esetlen, törékeny benyomást kelt. A március végén debütáló jövevény várhatóan 65 dolláros azaz 16.000 forintos áron érkezik, mely egy külső antenna nélkül is működő rádiós mobilért nem tűnik vészesen soknak.
Azóta történt
-
LG GM200: Dolby hangzás olcsón
Az LG sztereó hangszóróval és Dolby támogatással felvértezett olcsó mobilt dob hamarosan piacra.
Hír 2
-
LG GB210: Zenei funkciók olcsón
A dél-koreai gyártó mérsékelt áron érkező alapmobilja zenei funkciók terén domborít.
Hír 15
-
Nokia 2720 Fold: Tükrös kagyló két kijelzővel
A finn gyártó mérsékelt árú kagylója két kijelzőt, 1,3 megapixeles kamerát és sztereó FM rádiót kapott.
Hír 15
-
LG GB130: FM rádiós csúszka
Viszonylag nagy kijelzőt kapott az extraként csupán FM rádiót felvonultató egyszerű csúszka.
Hír 13
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- LED világítás a lakásban
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Külföldi rendelések: boltok, fizetés, postázás
- Jogász topic
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- SSD kibeszélő
- Diablo IV
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Óra topik
- További aktív témák...