Habár az LG manapság elsősorban az érintőkijelzős készülékekre fókuszál, azért a termékpaletta többi szegmense sem merült teljesen feledésbe. A nemrég leleplezett LG Pastel SU410 például egy teljesen hagyományos kagylómobil, mely ráadásul hatalmas, 2,8 hüvelykes, 240x400 képpontos belső kijelzővel is kecsegtet. A jövevény más téren átlagosnak mondható, hiszen külső monokróm OLED megjelenítőt, LED villanós 2 megapixeles kamerát, DMB digitális tévévevőt, 2 GB belső memóriát, microSDHC kártyafoglalatot és 3,5 óra beszélgetési idővel kecsegtető 900 mAh kapacitású akkumulátort is kapott. A 105,9x51,4x14,65 milliméteres és 104,8 grammos LG Pastel először Dél-Koreában, az SK Telecom kínálatában lett elérhető 400.000 dél-koreai won, azaz körülbelül 65.000 forintos áron, melyet követően Japánban, az NTT DoCoMo kínálatában is megjelent L-02B néven. Egyelőre nem tudni, hogy a készülék Európában is elérhető lesz-e.
LG Pastel SU410: Kagyló méretes kijelzővel
- Írta: (An)Dante
- Forrás: unwired view
- Kapcsolódó cégek:
- LG
Előzmények
-
LG GS200: Telt hangzás, karcsú ár
A kisebbik dél-koreai gyártó újabb minőségi hangszórókkal szerelt, ugyanakkor mérsékelt árú zenemobillal rukkolt elő.
Hír 12
-
LG Cookie: Túl a tízmillión
A kisebbik dél-koreai gyártó legolcsóbb érintőkijelzős mobilja már több mint tízmillió példányban talált gazdára.
Hír 12
-
Öngyógyító festék NTT DoCoMo mobilokon
A Nissan apróbb karcolásokat automatikusan kijavító festési megoldását licenceli az NTT DoCoMo.
Hír 23
-
Érkezik az LG Shine II
Az amerikai AT&T és az LG közösen mutatták be a régóta pletykált Shine utódot.
Hír 17
Hirdetés
Percről percre
it Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt.
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Premier előzetest kapott a Senua's Saga: Hellblade II
gp Délelőtt 10 órától lesz játszható PC-n és Xbox-okon is a folytatás.
Új kategóriát teremtett a PC-n belül a Microsoft
ph Az AI PC-k mostantól hivatalosan is Copilot+ PC-knek számítanak.
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Diablo IV
- Kerékpársportok
- Processzor lábak javítása helkis módra
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Autós topik
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
- További aktív témák...