A Windows 8 GDR3 frissítésének bejelentésével gyakorlatilag hivatalos forrásból is megerősítést nyert a Nokia eddigi legerősebb okostelefonjának műszaki specifikációja, mely az előzetes információk szerint négymagos Qualcomm Snapdragon 800 processzor és Adreno 330 grafikus gyorsító köré épül. A Lumia 1520 emellett 6 hüvelykes Full HD kijelzővel és 20 megapixeles PureView kamerával is rendelkezik, vagyis az Android-alapú csúcsmobilokkal is könnyedén ringbe száll. A 152 x 81 x 8,7 milliméteres és 160 grammos Nokia mobil az Abu-Dzabiban megrendezésre kerülő Nokia World során kerül bejelentésre, melyet követően szinte azonnal piacra is kerül.
Azóta történt
-
Élőben a Nokia sajtótájékoztatójáról - frissítve
A mai Nokia World rendezvény Abu-Dzabiban kerül megrendezésre, hat újdonságot mutatott be a gyártó, köztük az új zászlóshajóval.
Élő közvetítés 262
-
Piacon a Lumia 1520
Franciaországban debütált a piac eddigi legerősebb Windows Phone 8 okostelefonja.
Hír 141
Előzmények
-
Lumia 1520 – vörösben is
Az elődökhöz hasonlóan számos különböző színben kerül piacra a Nokia rövidesen érkező óriásmobilja.
Hír 39
-
Újabb Nokia beharangozó érkezett
Idén Abu-Dzabi ad otthon az évenként megrendezésre kerülő Nokia World sajtóeseménynek.
Hír 48
-
Lumia 1520 – két hét múlva
Szeptember 26-án mutatja be a Nokia a hathüvelykes Full HD kijelzővel szerelt Windows Phone 8 készülékét.
Hír 56
-
Első képen a Lumia 1520
A Nokia hathüvelykes óriásmobilja mellett valósággal eltörpül az aprónak nehezen nevezhető Lumia 1020.
Hír 149
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.