A China Telecom kínálatában április elejétől lesz elérhető a Lumia 800 kissé átalakított változata, mely az új nyelvi csomagoknak köszönhetően immáron egyszerűsített kínai nyelvű felülettel is bír. A világszerte elérhető változattól eltérően a Windows Phone 7.5 Mango alapokon nyugvó jövevény GSM helyett CDMA hálózati támogatással bír, de ezt leszámítva teljesen azonos a korábbi kiadással. A jövevény tehát 3,7 hüvelykes, 480x800 képpontos, napfényben is jól látható ClearBlack AMOLED érintőkijelzőt, 8 megapixeles Carl-Zeiss kamerát, 1,4 GHz-es egymagos Qualcomm processzort, 16 GB beépített memóriát, valamint előre telepített Nokia Maps, Nokia Drive és Nokia Music szolgáltatásokkal érkezik, mely utóbbi egy éven át korlátlan ingyenes zenehallgatást ígér. A 3599 kínai jüan körüli áron debütáló készüléket követően az alacsonyabb árfekvésű Lumia 610C is kiadásra kerül, mely érkezésére még június előtt számítani lehet.
Előzmények
-
Kamerák előtt a Lumia 719
Újabb kémfotón is látható a Nokia Windows Phone termékcsaládjának régóta pletykált felső-középosztálybeli tagja.
Hír 35
-
Kínába megy a Lumia sorozat
Március végén debütál a világ legnagyobb piacán a Nokia Windows Phone termékpalettája.
Hír 24
-
Nokia Lumia 710 - a leváltó
A csúcsgép után a kedvezőbb árfekvésű, Windows alapokra építkező Nokia járt nálunk. Sikeres lehet, jól árazták.
Teszt 10728
-
Nokia Lumia 800 - támadnak a finnek
A Lumia 800 személyében a Nokia első Windows Phone 7 alapú készülékét tisztelhetjük. Megnéztük, mit hoztak ki a finnek a Mangóból.
Teszt 20695
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Plazma TV topic
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Arena Breakout: Infinite
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Háztartási gépek
- E-book olvasók
- Hálózati / IP kamera
- LED világítás a lakásban
- További aktív témák...