Az amerikai Verizon Wireless kínálatában debütálhat a Lumia 920 ráncfelvarrt kiadása, mely az előzetes információk szerint a xenon villanója mellett karcsúbb kialakításával és alumínium burkolatával is magára vonja majd a figyelmet. A legfrissebb beszámolók alapján úgy tűnik, hogy a nagyjából 5 milliméterrel hosszabb előlapon a korábbi PureMotion HD+ LCD panel helyett egy Samsung által gyártott 4,5 hüvelykes Super AMOLED megjelenítő teljesít majd szolgálatot, mely felbontása természetesen továbbra is 768 x 1280 képpont marad. További változás, hogy a hanghíváshoz használt mikrofon a készülék aljáról a virtuális gombsor alá kerül, mely sokat segíthet a külső zajok kiszűrésében.
Azóta történt
-
Fotókon a Nokia Catwalk
Lencsevégre kaptak egy alumíniumból, üvegből és polikarbonátból épített 8,4 milliméter vastag Nokia okostelefont.
Hír 65
-
Lumia 928 – minden oldalról
Teljes pompájában megcsodálhatóvá vált a Nokia első, xenon villanóval felruházott okostelefonja.
Hír 95
-
Hathüvelykes Lumia a láthatáron?
Full HD kijelzővel és négymagos processzorral szerelt óriásmobillal bővítheti a Windows Phone 8 termékpalettáját a Nokia.
Hír 65
-
Beindult a Lumia 928 reklámhadjárata
Az idő előtt kihelyezett reklámplakát után a Nokia marketinggépezete is megkezdte a kedvcsináló képek szivárogtatását.
Hír 35
Előzmények
-
Lumia 928 – fehérben is
Több árnyalatban is piacra kerül a Nokia xenon és LED villanóval is ellátott Windows Phone 8 mobilja.
Hír 27
-
WP blog: Ilyen lesz a Lumia 928?
Kiszivárgott sajtófotón látható a Nokia újdonsága.
Blogbejegyzés 34
-
Lumia 920 – mentazöldben is
A Nokia élénk színekben pompázó csúcsmobilja hamarosan a zöld árnyalatában is piacra kerül.
Hír 54
-
Az első Lumia 928 tesztképek?
A Nokia munkatársai révén idő előtt kiszivárogtak a Lumia 928 első tesztképei.
Hír 79
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.