Május 17-én tartja eseményét a Motorola

Hirdetés

Köztudott, hogy nemsokára már nem lesznek Motorola termékek, hanem Moto by Lenovo és Vibe by Lenovo eszközök kerülnek forgalomba. Nem kizárt, hogy az első ilyen készülékek május 17-én látnak napvilágot, az amerikai vállalat ugyanis bejelentette, sajtóeseményt tart ezen a napon. Várhatóan a Moto G4 és Moto G4 Plus kerül terítékre, amiről már számos információ kiszivárgott az internetre.


[+]

A pletykák szerint a Moto G4 előlapján egy 5,5 hüvelykes, Full HD kijelző vonzza majd a tekintetet, hardveres szempontból pedig azt lehet tudni, hogy a korábbi verzióban dübörgő Snapdragon 410 chipset helyett valamilyen nyolcmagos megoldásra számíthatunk, méghozzá 2 gigabájt RAM kíséretében. Külső terén is előrelépés fog történni, a műanyagot a fém váltja le. Az erősebbik modell minden bizonnyal G4 Plus névre hallgat majd (ami még nincs megerősítve), és lesz a hátlapján ujjlenyomat-olvasó.

Azóta történt

  • Moto G4 Plus - a negyedik generáció

    A Moto G sorozat 2016-os évjárata a Motorola előtagot elhagyta, viszont háromféle változattal hódít. Az 5,5 hüvelykes, ujjlenyomat-olvasóval felszereltet mutatjuk most be.

Előzmények

Hirdetés