Az Intel és a Motorola januárban jelentette be hosszútávú stratégiai együttműködését, melynek első gyümölcse valószínűleg a közelgő Mobile World Congress során kerül leleplezésre. Az Android 4.0 Ice Cream Sandwich operációs rendszer köré épülő jövevény pontos specifikációja egyelőre nem ismert, de annyi bizonyos, hogy ARM helyett Intel Medfield processzor köré épül, mely az első tesztek során az Nvidia Tegra 2-nél gyorsabbnak bizonyult. A készülékének egyik legizgalmasabb újítása a hibernálási állapotból történő szinte azonnali bekapcsolása lehet, mely mellett említést érdemel még a másodpercenként 15 állókép rögzítésére alkalmas kamera is.
Azóta történt
-
Az EU jóváhagyta a Motorola akvizícióját
Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint a Google lezárhatja a Motorola Mobility felvásárlását.
Hír 32
-
Orange Santa Clara – Intel alapokon
Az Orange csoport kínálatában debütál az első Intel Atom processzorral szerelt Android mobil.
Hír 27
-
Lava XOLO X900 – Atom processzorral
Az Intel és a Lava International megállapodása révén Indiában is elérhetővé válnak az Atom processzor köré épülő Android mobilok.
Hír 11
-
Új Atom processzorok érkeznek
Turbo Boost és HyperThreading technológiákkal, valamint PowerVR grafikus gyorsítóval felvértezett mobiltelefonos processzort mutatott be az Intel.
Hír 6
Előzmények
-
Motorola és Intel megállapodás született
Több éves stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Motorola és az Intel.
Hír 15
-
Medfield prototípus az LG műhelyéből
Közös internettábla prototípus kiállítására készül az Intel és az LG.
Hír 2
-
Fotókon az Intel Medfield prototípus
Lencsevégre kapták a kétmagos Intel Medfield processzor köré épülő Android internettábla prototípust.
Hír 15
-
Intel Medfield – az első teszteredmények
A VR-Zone szerint kellően erős, csak kissé sokat fogyaszt az első Intel Medfield prototípus.
Hír 8
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Parfüm topik
- LEGO klub
- MIUI / HyperOS topik
- Szabadon fejlesztheti az OLED tévébe szánt paneljeit a Loewe
- Milyen HASZNÁLT notebookot vegyek?
- Politika
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Milyen TV-t vegyek?
- További aktív témák...