Habár a finn gyártó hivatalosan nem tervezi a Maemo 5 Linux alapú Nokia N900 platformjának teljes cseréjét, a kísérletező kedvű felhasználók számára mégis elérhető a Nokia és az Intel által közösen fejlesztett MeeGo Linux első próbaváltozata. A Nokia okostekefon mellett Atom alapú internettáblákhoz is elérhető, Qt alapokon nyugvó első teljes változatot júniusban egy újabb frissítés követi majd, mely érintőkijelzős internettáblák és netbookok számára kínál újabb alternatívát . A jelenleg elérhető MeeGo 1.0 után várhatóan októberben kerül majd kiadásra a számos helyen átdolgozott MeeGo 1.1, mely minden valószínűség szerint a szeptemberi Nokia World alkalmával leleplezésre kerülő MeeGo csúcsmodell operációs rendszere is lesz.
Azóta történt
-
ARM alapú lesz a Nokia N900 utódja
ARM processzor köré épül a finn gyártó első MeeGo Linux alapú mobiltelefonja.
Hír 21
-
A MeeGo mögött áll a Telefónica
A Telefónica csoport szerint a MeeGo Linux tökéletes választás lehet okostelfonok, internettáblák, netbookok és internethez csatlakoztatott tévék számára is.
Hír 1
-
Videón a MeeGo 1.1 internettábla változata
Elkészült a MeeGo Linux internettáblákra szánt változatának első próbaváltozata.
Hír 21
-
Nokia: MeeGo for Handsets június végén
A finn gyártó kínálatában június utolsó napjától lesz elérhető a MeeGo Linux telefonos kezelőfelületének pre-alfa verziója.
Hír 7
Előzmények
-
Frissítést kapott a Nokia N900
Elérhető a Maemo 5 Linux alapú Nokia N900 legújabb frissítése mely csak kisebb javításokat kínál.
Hír 35
-
MeeGo: Összeolvadt a Maemo és a Moblin
Az Intel és a Nokia partnerségének új állomásaként egységes Linux platformot jelentettek be.
Hír 15
-
Nokia N900 - egy kategória újraértelmezése
A Nokia teljes billentyűzettel ellátott Maemo Linux rendszerű készüléke újraértelmezi a "zsebszámítógép" fogalmát.
Elemzés 4276
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.