Az iPhone 4S legnagyobb dobása a Siri személyi asszisztens lehet, mely a korábbi megoldásoktól eltérően összefüggéseiben is képes értelmezni a természetes emberei beszédet. A jelenleg még gyerekcipőben járó szolgáltatás az Apple reményei szerint idővel egyre több eszközben is felbukkanhat, hiszen a legújabb szabadalmi bejegyzésben már internettábla, számítógép, kamera, set-top-box és televízió is szerepel a lehetséges platformok között. A következő generációs Siri igazi újítása a külső események figyelembevétele lehet, mely révén akár párbeszédet is kezdeményezhet, figyelmeztetheti a felhasználót, vagy akár egy korábbi műveletet is módosíthat a megváltozott külső események függvényében. Ez utóbbi hasznos lehet például egy találkozó átszervezéséhez is, ha például forgalmi vagy más akadályok miatt annak elérése biztosan nem lehetséges.
Azóta történt
-
HTC Speak – a Siri kihívó?
Az Endeavor kiszivárgott szoftvere árulkodik a HTC hangalapú szolgáltatásáról.
Hír 14
Előzmények
-
Siri kihívóval készül a Google
Még idén leleplezésre kerülhet a Google „Majel” belső néven fejlesztett hangalapú személyi asszisztense.
Hír 153
-
Cluzee – az első Siri kihívó
Hangalapú intelligens személyi asszisztenst mutatott be a Tronton.
Hír 23
-
Apple TV: távirányító helyett Siri?
Pletykák szerint az Apple virtuális személyi asszisztense a televíziók világát is meghódíthatja.
Hír 27
-
Siri – az intelligens személyi asszisztens
Az iPhone 4S személyi asszisztense komplex kérdések megválaszolására és műveletek végrehajtására is képes.
Hír 73
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- BIOS topic
- Érkezik a Crucial LPCAMM2 memóriamodulja
- TCL LCD és LED TV-k
- 30 TB-ot meghaladó HDD-ket demonstrál a Toshiba
- Huawei Watch Fit 3 - zöldalma
- Videós, mozgóképes topik
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Microsoft Office és Office 365 topic
- További aktív témák...