A Reuters értesülései szerint az Apple nemrég az Európai Távközlési Szabványosítási Intézet (European Telecommunications Standards Institute – ETSI) számára is benyújtotta a minden eddiginél kisebb SIM megoldásának terveit, melytől azt reméli, hogy a jövőben a szolgáltatói kártyák még kevesebb helyet foglalnak majd a készülékekben. Az Orange Telecom France vezetője üdvözölte a kezdeményezést, hiszen a micro-SIM szabvány is már régóta elérhető volt, de az iPhone 4 bevezetése előtt egyáltalán nem került használatba. A GSM, 3G WCDMA és 4G LTE hálózatok eléréséhez nélkülözhetetlen előfizető azonosító modul (Subscriber Identity Module – SIM) további zsugorításával a belső foglalat és nyitómechanika mérete tovább csökkenhet, mely révén kompaktabb készülékek gyártására is lehetőség nyílik. A parányi SIM körüli pletykákat egyelőre sem az ETSI, sem az Apple nem erősítette meg hivatalosan.
Azóta történt
-
ETSI szabvány lett a nano-SIM
Hosszas huzavona és néhány módosítás után iparági szabvány lett az Apple negyven százalékkal kisebb előfizetői azonosító modulja.
Hír 72
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.