A japán-svéd gyártó a múlt év során mutatta be a kifejezetten szórakoztatásra szánt „F”, azaz „Fun” sorozatát, melynek első és jelenleg egyetlen tagja a Sony Ericsson F305 készülék, mely az előre telepített 50 Java játékkal és a beépített gravitációs szenzorával hívja fel magára a figyelmet. A finn gyártó N-Gage kompatibilis telefonjainál lényegesen alacsonyabb árú csúszkamobilból már tavaly bejelentésre került egy Hello Kitty variáns is, mely elsősorban a gyerekek számára lehet vonzó alternatíva. Hello Kitty, azaz eredeti nevén Harō Kiti egy japán mesehős, mely 1974-ben látta meg a napvilágot. A kiscica azóta az egész világot meghódította és újabban a rózsaszín termékek egyik közkedvelt motívumává vált, valamint 1984 óta az UNICEF gyermek nagykövete az Egyesült Államokban és Japánban.
Azóta történt
-
Sony Ericsson W595 Cosmopolitan Edition
A japán-svéd gyártó csúszkás Walkman mobilja immáron vörös virágokkal borított fehér variációban is elérhető.
Hír 26
-
Hamarosan megérkezhet a Sony Ericsson T707
Egy Kínában tartott rendezvény során véletlenül bukott le a japán-svéd gyártó új divatmobilja.
Hír 6
-
Távozik a Sony Ericsson műszaki főigazgatója
A hónap végén távozik el hat év után Mats Lindoff, a Sony Ericsson műszaki főigazgatója.
Hír 19
Előzmények
-
Sony Ericsson F305 Hello Kitty kiadás
A japán-svéd gyártó hamarosan piacra dobja játéktelefonjának rózsaszín macskás változatát is.
Hír 53
-
Részletek az F305 ötven játékáról
A novemberben érkező Sony Ericsson F305 készülék mind az ötven játékát részletesen bemutatta az SEMC Blog.
Hír 13
-
50 játékkal jön a Sony Ericsson F305
A japán-svéd gyártó 50 játékot mellékel a mozgásérzékelős telefonjához.
Hír 50
Hirdetés
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Senua's Saga: Hellblade II - Ami eddig történt
gp Napokon belül érkezik a folytatás, érdemes lehet megnézni a korábbi rész összefoglalóját.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Vezetékes FEJhallgatók
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
- BestBuy ruhás topik
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Ennyibe kerülnek a Huawei Pura modellek Európában
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Építő/felújító topik
- Büszke apukák és anyukák topikja
- További aktív témák...