A múlt heti Mobile World Congress során végre több forrásból is megerősítést nyert, hogy az idei évre tervezett Android rendszer a Jelly Bean nevet viseli. Az információk csepegtetését már Andy Rubin, a platform termékfelelőse megkezdte, aki például a The Verge főszerkesztőjét is zselés cukorral kínálta, amikor a frissítés körüli pletykákról érdeklődött. Benson Lin, az Asus alelnöke a TechRadar számára azonban nem csak a „Jelly Bean” nevet erősítette, hanem arról is beszélt, hogy cége az elsők között kíván Android 5.0 alapokon nyugvó készülékekkel előrukkolni. Az új platform premierjének időpontja továbbra sem ismert, de nagy valószínűség szerint az Apple nyári fejlesztői konferenciáját követően kerülhet leleplezésre.
Azóta történt
-
Android Jelly Bean – a harmadik negyedévtől
Nyár végén, ősz elején válhat elérhetővé a Google legújabb mobil operációs rendszere.
Hír 117
-
Heteken belül érkezik a Nexus 7?
A DigiTimes értesülései szerint a Google partnerei már megkezdték a Jelly Bean alapokon nyugvó Nexus 7 szállítását.
Hír 31
Előzmények
-
Készül az Android 5.0 Jelly Bean
A DigiTimes szerint a következő negyedévben debütálhat az internettáblákra fókuszáló Android 5.0 Jelly Bean.
Hír 254
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Vicces képek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Koreai autók topic (Kia, Hyundai, stb.)
- Crypto Trade
- Alternatív kriptopénzek, altcoinok bányászata
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Milyen okostelefont vegyek?
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Eredeti játékok OFF topik
- További aktív témák...