A Palm felvásárlásával a HP saját kézbe akarta venni a hardver és a szoftver fejlesztését egyaránt, mellyel lényegében az Apple sikeres termékstratégiáját próbálta lemásolni. A webOS kezdeti pozitív fogadtatása azonban hamar alábbhagyott, mely elsősorban a gyenge hardvernek, illetve a túlságosan is műanyag, ráadásul kissé vaskos kialakításnak volt betudható. A TouchPad bukása után a HP végül leállította a táblagépek és telefonok fejlesztését, ám Léo Apotheker távozása után Meg Whitman, a vállalat új vezérigazgatója a platform megnyitása mellett néhány új készülék idei premierjét is előre vetítette. A HP webOS Community Edition kiadásával a fejlesztők a forráskód egyre nagyobb részéhez férhetnek hozzá, mely egyrészt a hibajavítást és az új funkciók fejlesztését is felgyorsítja, másrészt az alkalmazások száma is jelentősen megnőhet. A gyártó tervei szerint a platform teljes megnyitása idén szeptemberben várható, mely Open webOS 1.0 néven lesz majd elérhető.
Azóta történt
-
Elérhető az Enyo 2.0
Végleges formát öltött a HTML5 alkalmazások kényelmes fejlesztését kínáló Palm-HP fejlesztőkészlet.
Hír 5
-
BlackBerry OS – csökkenő támogatottság
A New York Times napilapja a jövőben csak iOS és Android alapokon nyugvó készülékekre lesz elérhető önálló alkalmazásként.
Hír 14
-
Ismeretlen táblagép egy HP táblagép reklámban
A webOS-alapú TouchPad sorozat törlése után sem adja fel az internettáblák piacát a HP.
Hír 19
-
Nyílt webOS – csak új modellekre
A HP Prē 3 és TouchPad készülékekre nem lesz elérhető a megnyitott webOS platform.
Hír 7
Előzmények
-
HP fejlesztőket csábít a Google
A Google csapata webOS Enyo fejlesztőkészleten munkálkodó HP szoftvermérnökökkel és csoportvezetőkkel bővült.
Hír 1
-
HP Prē 3 - egy letűnt kor emléke
Kipróbáltuk az egyik legutolsó WebOS-alapú készüléket: a telefon piacra dobása után nem sokkal a HP leállította a mobilos üzletágát.
Teszt 92
-
HP webOS Enyo 1.0 mindenkinek
A webOS Internals jóvoltából immáron valamennyi HP mobilra és internettáblára elérhető az újabb alkalmazások futtatásához szükséges Enyo 1.0 futtatókörnyezet.
Hír 8
-
Szeptemberre megnyílik a webOS
Az Enyo 2.0 keretrendszer teljes megnyitása után szeptembertől a webOS 1.0 forráskódja is elérhető lesz a fejlesztők számára.
Hír 15
Hirdetés
Percről percre
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Manor Lords - Túl a kétmillión
gp Alig három héttel a megjelenés után máris egy fontos mérföldkövet értek el a készítők.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
Dave the Diver - Napokon belül érkezik a Godzilla DLC
gp Az apró kis extra minden platformon ingyen elérhető lesz természetesen.
AMD Hawk Point SoC APU-val szerelt Geekom minigép tűnt fel a láthatáron
ph A 0,47 literes térfogatú, USB4 Type-C csatlakozóval szolgáló megoldás akár Ryzen 9-cel is választható.
Summer Game Fest - A 2K legnagyobb és legkedveltebb franchise-a is felbukkan
gp Borderlands, Bioshock, esetleg egy új Mafia játék? Alig várjuk hogy kiderítsük.
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
Samsung Univerzum
Samsung Univerzum: Az S23-at is megbabonázta a Galaxy AI
- Vicces videók
- Budapest és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Napelem
- Színészek hangjait lopta el egy AI-cég
- Redmi Note 12 Pro - nem tolták túl
- Fotók, videók mobillal
- Ubiquiti hálózati eszközök
- Számtech boltosok memoárjai, azaz amikor kiborulunk...
- Nők, nőügyek (18+)
- Eredeti játékok OFF topik
- További aktív témák...